Az "urbs nobilissima" (legnemesebb város) kiemelkedik az adriai partvidék és a Pó-síkság gyönyörû városai közül. Õsi kereskedelmi útvonalak találkozási pontjánál épült, jelentõs nemzetközi vásárok helyszíne, joggal nevezték e1 Itália kapujának. Egyeteme, történelmi emlékei, múzeumai révén a térség kulturális centruma.
Alapításáról nem szólnak legendák, de Kr. elõtt az 1. században már fontos római kolónia volt. Itt született a latin aranykor legnagyobb költõje, Catullus. Szerepét, fontosságát a korai középkor évszázadaiban is megõrzi. Nagy Károly fia, Kis Pipin, majd I. Ottó német-római császár szívesen idõzik itt.
Dante, aki egy ideig Veronában élt a Scaligerek pártfogoltjaként, I. Cangrandénak ajánlja az Isteni Színjáték harmadik énekét. AVerona hatalmára féltékeny riválisok, különösen Firenze és Velence szövetsége azonban megtöri a Scaligerek hatalmát. A dinasztia utolsó képviselõje, Antonio della Scala 1387-ben menekülni kénytelen a városból. A Visconti és a Carrara család rövid uralkodása után, 1405-ben elkezdõdik Velence négy évszázados dominanciája, ettõl kezdve Verona sorsa összefonódik a patrónusáéval.
Gladiátorok, kõfejtõk, énekesek
A fennmaradt amfiteátrumpl lözül csak a római Colosseum nagyobb: az egymással vagy vadállatokkal küzdõ gladiátorok harcát harmincezer nézõ követhette egyszerre. A középkorban a helyi lakosság kõfejtõnek használta, az arénából kibontott anyagból építkeztek. Au épület megmaradt részeit a reneszánsz korától kezdve megbecsülték, épségére a 16. század végétõl külön hivatal felügyelt. A messze földön híres operaelõadásokat 1913 nyara óta rendezik benne.
