rss
bolhapiac apróhirdetés feladás
  • Nézegessen a múzeumban térhatású meztelen nõket!

  • Share on Tumblr Nyomtatóbarát vagy PDF verzió

    Kétségtelen, hogy – fõként a férfiak számára – a pucér hölgyeket ábrázoló felvételek jelentik a Szegeden látható sztereófotó kiállítás legérdekesebb, legpikánsabb részeit. A tárlaton kiállított háromdimenziós fényképeknek köszönhetõen úgy érezzük, mintha jelen lennénk a múlt jelentõs vagy éppen mindennapos eseményein.

    A sztereófotók egy piros-kék szemüveg segítségével válnak térhatásúvá. Ezt a segédeszközt a látogatók a kiállítás megtekintésének idõtartamára kapják kölcsön. Bognár Katalintól, a kiállítás rendezõjétõl megtudtuk, a különleges fotográfiák valójában kettõ, egymástól kissé eltérõ képbõl állnak, amelyeket az emberi szem állásának megfelelõen két különbözõ szögbõl vettek fel. A képpár a szemüvegnek köszönhetõen egyetlen térhatású képpé olvad össze a nézõ tudatában.

    Nyugat-Európában és Magyarországon is már az 1840-es években készültek sztereófotók. A képek olyan aktuális eseményeket örökítettek meg, amelyekrõl a sajtó tudósított, s az emberek kíváncsiságát felkeltették. A nemzetközi diplomáciai események, háborúk, természeti katasztrófák fényképei mellett sokakat érdekeltek az egyes országokat bemutató háromdimenziós felvételek is. A férfiak körében pedig igen keresettek voltak az aktokat és lenge öltözetû nõket ábrázoló képek - ilyen értelemben a sztereófotók világa jelentette a XIX. század pornóját.

    Az 1900-as évek elején a képes újságok megjelenésével teret veszítettek a sztereófelvételek. A nagyközönség akkortól kezdve sokkal egyszerûbben és olcsóbban – egy magazin megvásárlásával – jutott hozzá az érdekes képi ábrázolásokhoz. Napjainkban fõként a térképészetben és az ûrkutatás terültén használják a sztereófotózást, mint eszközt. A most a Móra Ferenc Múzeumban látható kiállításon összesen több mint száz háromdimenziós fotográfiával találkozhatnak az érdeklõdõk, amelyek a 1800-as évek közepétõl a XX. század elsõ néhány évtizedéig mutatják meg a világot és Magyarországot. Ebbõl 13 felvétel érzékelteti, hogy déd és ükapáink nemzedéke – ha tehette – milyen típusú pucér nõket nézegetett. Az aktokon kívül számos ország, táj, népcsoport, társadalmi réteg múltbéli mindennapjaiba nyerhetünk betekintést a sztereófotók által.

    Láthatjuk „testközelbõl” az emigráns Kossuth Lajost, IV. Károly koronázását vagy az elsõ világháború sérültjeit. A legmegdöbbentõbb sztereófelvétel az öngyilkos Teleki Lászlót ábrázolja. A különleges technikának köszönhetõen úgy érezzük, mintha magunk is jelen lennénk a politikus halottszemléjén.

    Móra Ferenc Múzeum Szeged!


    Share on Tumblr Nyomtatóbarát vagy PDF verzió
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Jó nyári szezont zárt Ferihegy

    Akkor 2,4 millió utast indított és fogadott a magyar fõváros nemzetközi repülõtere, ezt a számot ismét sikerült beállítani a július-augusztus-szeptemberi nyári csúcsidõszak alatt. A Budapest Airport szakértõi optimisták, szerintük már látszik a fény az alagút végén, a légiközlekedés ismét szárnyra kaphat itthon is.

  • Nad Mika (D) live at MegaHerz

    Budapest, Supersonic Music Club - szeptember 29., szombat, 21:30 - A Nad Mika nem egy zenakar. Csupán egy német nõszemély , aki szerte a világban a barátaival és a "szeretõivel" trash-elget, vagyis zenél és utazik és zenél és utazik és így tovább.

  • Utazási tanácsok és tippek: Check-in (bejelentkezés) és jegykezelési információk

    A check-in, a jegykezelés és a poggyászfelvétel, a járat indulása elõtt 2 órával kezdõdik. Ajánlott már ekkor, de legkésõbb 1 órával az indulás elõtt a repülõtérre érkezni. Minden utasnak azon a terminálon kell kezeltetni a jegyét, ahonnan a járata indul.

  • Nyári fesztivál 2007

    Mosonmagyaróvár, 2007. augusztus 10 - 20. - Régen kirándultunk Mosonmagyaróvár felé, pedig a nyár ott is dübörög, sõt mi több, annyira mozgalmas, hogy most indul a Nyári Fesztivál. A teljesség igénye nélkül, lássuk mi szép és jó vár a mosonmagyaróváriakra és persze az odalátogatókra.

  • Musical Tár(s) 3.

    A MusicalTár(s) következõ rendezvénye 2006. augusztus 25-én lesz a Corinthia Hotel Aquincum-ban.

  • Melyik a jó és a megbízható utazási iroda?

    1200 utazási iroda mûködik Magyarországon, évente közel egy millióan veszik igénybe a szolgáltatásaikat - mondta az InfoRádiónak a Magyar Utazásszervezõk és Utazásközvetítõk Szövetségének szóvivõje, aki hozzátette: az irodák közül tavaly három ment csõdbe, és ez több ezer embert érintett.

  • Sok légitársaság megtéveszti az utasokat

    A megvizsgált 137 európai légitársaság közül, csupán 16 felelt meg maradéktalanul a társaságok honlapjain szereplõ megtévesztõ és félrevezetõ információk megszüntetésére irányuló uniós vizsgálatban.

  • A gyógyturizmusban és a vadászatban rejlik Málnásfürdõ jövõje

    Többmillió eurós beruházással fejlesztenék a gyógyturizmus a székelyföldi Hargita és Kovászna megyében. Nyolcmillió euró értékû beruházás révén kívánják fejleszteni a gyógyturizmust 2008 tavaszától a székelyföldi Hargita és Kovászna megyében - tájékoztatta kedden az MTI-t Demeter János, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke, a programban érintett Málnásfürdõ pedig ezzel párhuzamosan vadászatra épülõ turizmusát is szeretné bõvíteni.

  • DVD Fesztivál

    Idén októberben immár második alkalommal október 6. és 22. között várja látogatóit a DVD-fesztivál. A múlt évi sikeres debütálás után ismét eljött a gyûjtõk, rajongók, csak egy – egy hiányzó darabra vadászó vevõk és persze minden filmbarát ideje. Október 6-án kezdõdik az ország legnagyobb DVD rendezvénye, amelynek kiemelt célja, hogy a két vezetõ, magyarországi DVD forgalmazó ezzel a kezdeményezéssel is felhívja a figyelmet a legális és a mindenki számára megfizethetõ DVD-re.

  • Egyre több vakációzó brit kerül rács mögé vagy kórházba Spanyolországban

    London - Évente britek milliói töltik szabadságukat Spanyolországban, ám közülük egyre többen a strandolás és az idegenforgalmi látványosságokkal való ismerkedés helyett a vakáció idejét rács mögött vagy kórházban töltik.

  • Az osztrákok kedvelik Magyarországot

    Az utazási fõszezon kellõs közepén Ausztriában ismét slágertéma, hogy külföldre utazva hol mennyit ér az osztrákok pénze. Ezt figyelembe véve hazánk vezeti a legkedvezõbb nyaralóhelyek listáját.

  • Megszûnhet a Malév New York-i járata

    A Malév a novembertõl márciusig tartó szünet után áprilisban sem repül New Yorkba. Sõt, a jelek szerint még májusban sem indul be a közvetlen Budapest - New York járat - értesült a Független Hírügynökség a tengerentúli magyar utazási irodáktól.

  • A nyaralók kategóriái

    Ideje nyaralni menni. A nyaralás azonban több mint egyszerû utazás. A nyaralás
    az önmeghatározás egyik fajtája. Életfelfogás, kor- és pénzkérdés. Nehéz
    elképzelni egy jólszituált negyvenes házaspárt, amint éppen az út szélén
    felváltva stoppol, fémvázas hátizsákokon gubbasztva, szemükben a
    világmegismerés csillapíthatatlan vágyával.

  • Méregdrága lehet jövõre az utazás

    Egy nemzetközi elõrejelzés szerint igencsak megdrágulhatnak jövõre a turistautak, de ez nem feltétlenül érinti a magyarokat. Jelentõsen megnõhetnek a szállásköltségek és a repülõjegyárak a következõ évben – derül ki az American Express 2008-as elõrejelzésébõl, amelyet a Világgazdaság idéz.

  • Természetvédelmi látogatóközpont nyílt Kõszegen

    Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter nyitotta meg pénteken Kõszegen az Írottkõ Natúrpark területén Kõszegen létesített természetvédelmi látogatóközpontot, amely európai uniós forrásból, a Regionális Operatív Program 243 millió forintos támogatásával épült fel.

  • Kamera Hungária – Televíziós mûsorfesztivál

    „Négy napra ismét Pécsre költözik a hazai televíziózás apraja-nagyja.” – hirdeti a Kamera Hungária Fesztivál hivatalos plakátja. Az állításban semmi túlzás nincsen, hiszen tényleg mindenki itt lesz, aki ma számít a magyar televíziózásban és akikre a legtöbben kíváncsiak agyonmediatizált világunkban.

  • Cadaence Musical Gála

    Talákozott 18 lelkes zenerajongó fiatal, akik a Cadaence Musical Csoportba szervezõdve várva várja a június 4 -i bemutatkozási lehetõséget. Nem titkoltan igyekszünk magunknak Téged is, Önt is szeretõ, buzdítót - és lehetõleg - állandó közönségünknek megnyerni.

  • Locsolkodás helyett - Zöld erdõben jártam

    Egyre többen döntenek úgy, hogy a locsolkodást, locsolkodóvárást kihagyják, s húsvét hétfõn inkább elutaznak otthonról. Különösen a városlakók indulnak ilyenkor szívesen a zöldbe.

  • Kisállat- és növénybörze

    A Valentin-nap a szerelmesek napja. Voltál már szerelmes? Akkor tudod, miről van szó. Gyötrelmek, villámcsapások, fülbesuttogások, és a rettentő felismerés: jobb meghalnom, mint nélküle élnem.

  • Szennyvízcsövekbõl kialakított szobák a Park Hotelben

    Különleges szálloda nyitotta meg kapuit a Linz közelében található Ottenheimben.

  • Bárki lehet tévésztár a Szigeten

    A Duna Televízió sátrat épített, oda várja naponta reggel tíztõl, este tízig a szigetelõket. Sok játékfilmmel, dokumentumfilmmel és játékokkal próbálják elcsábítani a látogatókat. Érdekesség a Stand Up címû program, ennek a mottója "Te is lehetsz televíziós!" Itt a médiasztárnak készülõ fiatalok kipróbálhatják magukat, naponta 17-19 óra között. Produkciójukat DVD-n haza is vihetik, a büszke szülõk nagy örömére.

  • Tizenötödik SZIGET - SZIGET 2007

    Minden idõk legjobb zenei felhozatalával, és egy nulladik napi LGT koncerttel ünnepli a Sziget a 15. fesztivált. A zenén kívül természetesen lesz más is. Színház, tánc, komolyzene, kabaré, performansz, filmbemutatók, képzõmûvészet, kézmûvesség, irodalmi bemutatók, gyerek-, sport-, és szabadidõs programok, tehát minden, ami nemzetközi szinten is egyedivé teszi a Szigetet. A jubileumi rendezvény – a nulladik nappal együtt - augusztus 7-15-ig várja látogatóit.

  • A tél meséje Egerben

    William Shakespeare: A tél meséje. Színjáték két részben.

  • Vadonatúj géppel Budapesten a Jet2.com

    Vadonatúj Boeing 737-800 új generációs gépet állított szolgálatba a budapesti járaton a leeds-i központú Jet2.com. A brit diszkont légitársaság, amelynek gépei decembertõl kezdve 90 %-os kihasználtsággal (ún. load factorral) közlekedtek, tegnaptól állította menetrendszerû üzembe a világ legnagyobb szériában gyártott utasgép-családjának, a Boeing 737-esnek a legújabb, 800-as szériájú gépét.

  • A fény útján

    Bár március idusa táján Gábor Áron neve viszonylag gyakran felmerül (felcsendül), ezúttal nem a rézágyújáról elhíresült szabadságharcosról lesz szó, hanem a Kokas Ignác-tanítvány képzõmûvészrõl és feleségérõl.

  • Egyre nagyobb szlovák érdeklõdés Zalakaros iránt

    A Magyar Turizmus Zrt. szlovákiai külképviselete az idei évben szorosan együttmûködik a Zalakaros Turisztikai Egyesülettel.

  • 110. Budapesti Nemzetközi Vásár

    Újdonságok, divatos ruhák, trendi bútorok, praktikus lakberendezési ötletek, színes kísérõ események, koncertek! Mindennek kilenc napon át, szeptember 9-tõl 17-ig lehetnek részesei mindazok, akik a 110. BNV-re látogatnak.

  • Bemutatták az Álomjáratot

    A Boeing amerikai repülõgépgyártó bemutatta új repülõjét, a Dreamliner 787-et. A Boeing 787 minden idõk legkörnyezetkímélõbb repülõje.
    Kattintson ide a videó megtekintéséhez!

  • Misztikus utazás a Szigeten

    „A hajó a városod utcáin úszik. Titokzatos legénysége az ismeretlen vidék felfedezésére indul. Ahol a hajó megáll, a város feléled és átformálódik: kertek válnak át paradicsomi öböllé, egy tér csodálatos korallzátonnyá, és talán még egy kincses szigetté…”

  • Rock-park: Cool Head Clan

    Egy pihenésre szánt park megannyi jó érzést kelt az emberben: a felgyülemlett stressz, a hétköznapok alattomosan bõr alá kúszó fáradtsága illan el, akár pillanatok alatt is. Ha mindehhez ráadásul egy rockparkba „menekül”, akkor meg nem kétséges, hogy garantált a nem is akármilyen – de leginkább akusztikus - felüdülés.