rss
  • Magyarországgal ismerkedtek a Dakar-rali nézői

  • Share on Tumblr

    A Magyar Turizmus Zrt. első alkalommal vett részt a Dakar-rali indulása és annak előkészületei kapcsán hagyományosan megrendezésre kerülő támogatói bemutatón, annak érdekében, hogy a versenyt a közeljövőben Magyarországra csábítsa.

    A verseny szervezői idén mintegy 30 egységstand felállítását engedélyezték, amelyek közül egy 20 négyzetméteres területet kapott Magyarország. Ennek jelentőségét növelte, hogy ország-bemutatkozásra hazánkon kívül egyedül a rendezvénynek helyszínt adó Portugália, illetve Marokkó kapott lehetőséget.

    A Magyar Turizmus Zrt nemzeti standján Magyarországot népszerűsítő nemzeti turisztikai kiadványokat vehetett át a napi több ezer fős nézősereg. Nagy sikert aratott a magyaros ételek és italkülönlegességek kóstoltatása, amely a verseny nyitónapján és az azt megelőző 3 felkészítő napon színesítette a magyar megjelenést. A helyi, portugál érdeklődők mellett megfordultak a magyar standon a versenyre ellátogató angol, francia, olasz és spanyol turisták is.

    A Magyar Turizmus Zrt. ezzel a megjelenéssel is hozzá kívánt járulni ahhoz a kezdeményezéshez, amelynek eredményeként reményeink szerint egy közeli időpontban Budapest adhat otthont a Dakar-rali rajtjának. Ezzel kapcsolatban Dr. Ujhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára tárgyalásokat folytatott Lisszabonban a Dakar-ralit szervező céggel. A rendezvényen részt vett Németh József, a Magyar Turizmus Zrt. madridi képviseletvezetője és Sztojanivits Kristóf termékiroda-vezető is.


    Share on Tumblr
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • A Virágos Magyarországért gyõztese Gyula és Tápiógyörgye

    Október 19-én délelõtt Gyula városában osztották ki a Virágos Magyarországért környezetszépítõ verseny 2007. évi díjait. A díjkiosztó ünnepségre mintegy négyszáz önkormányzat képviselõje kapott meghívást. A Virágos Magyarországért környezetszépítõ versenyt öt minisztérium, az Országgyûlés két bizottsága, Budapest Fõváros Önkormányzata, a Magyar Turizmus Zrt., több civil szervezet, közöttük a verseny szervezésében is tevékenyen részt vevõ Virágzó Magyar Kertkultúráért Alapítvány írja ki.

  • Moveast Nemzetközi Filmfesztivál

    Pécs, több helyszínen - szept. 30. - okt. 10. - Az évente megrendezésre kerülõ, a Pécsi Filmünnep hagyományait folytató Moveast fesztivál célja, hogy fórumot teremtsen a közép-kelet európai film számára a régióban az elõzõ évben készült összes egészestés játékfilm bemutatásával.

  • Sikerrel nyitott a Titanic kiállítás!

    Hosszas elõkészület után 2007. szeptember 1-tõl várja “utasait” a Titanic kiállítás. Az eredeti leleteket és igaz történeteket bemutató tárlat az elmúlt egy hét alatt több, mint húszezer látogatót vonzott. Ha ez a tendencia folytatódik, akkor valószínûleg minden idõk 5. leglátogatottabb magyarországi kiállításai közé kerül be. A kiállítás, amely több szempontból is egyedülálló a ShowTime Budapest és az RTL Klub szervezésében valósult meg.

  • Ajándékozz fesztivált!

    A 2008-as nyár legjobb élményeit ajándékozhatja szeretteinek, aki akciós Sziget, VOLT illetve Balaton Sound bérletet vásárol karácsonyra. Az elõvételes árú jegyekhez most vásárlási utalvány is társul. A fesztivál-bérletekért Üdülési Csekkel valamint Sodexho utalvánnyal is lehet fizetni.

  • Több ezren tolongtak a Harry Potter-élménypark elõtt

    Több ezres tömeg állt órákig sorba, hogy az elsõk között juthasson be a floridai Orlandóban épült Harry Potter-élményparkba.

  • Koszovói turizmus? Kösz, egyelõre nem!

    Akár a Balkán újabb kis gyöngyszeme lehet a függetlenségét frissen kikiáltott Koszovó, feltéve, ha sikerül megõriznie ma még törékeny önállóságát, illetve lakói a csempészet és seftelés helyett nekilátnak a szalonképesebb nemzetgazdasági ágak fellendítésének.

  • 2005-ös év musicalje A Három Testõr Magyarországon

    A Három Testõr történetét számtalan film, színdarab dolgozta már fel és a közönség érdeklõdésével mindig összetalálkozott, mivel a történet dinamikája, a klasszikus regény ismertsége és a karakterek népszerûsége széles rétegeket vonz.

  • Ghymes

    A Ghymes együttes hagyományos karácsonyi koncertjére 2006. december 28-án kerül sor a Budapest Kongresszusi Központban.

  • Bõvül Siófok kínálata

    A déli part fõvárosa számos fejlesztéssel növeli tovább vonzerejét. A Galerius Fürdõ újonnan kialakított szauna világát és élményelemekkel gazdagított kültéri medencéjét az év utolsó napjaiban vehették birtokba a vendégek.

  • 8. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál

    Kecskemét, Erdei Ferenc Mûvelõdési Központ, Kecskeméti Ifjúsági Otthon és a város fõtere, június 20-24. Végre itt a nyár, itt az idõ hát, hogy Pestrõl kiszabadulva ellátogassunk a fõvároshoz közel vagy távol esõ helyekre, például a hírös városba, Kecskemétre.

  • Veszélyes lehet a csapvíz, a saláta, a fagylalt - Élelmiszerbiztonsági tanácsok útra kelõknek

    Utazás elõtt hasznos tájékozódni az adott ország és a leendõ szálláshely higiénés viszonyairól és arról, hogy a csapvíz iható-e - ajánlja a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal. - Elsõsorban a frissen sütött, forrón tálalt étel fogyasztását javasolják a hivatal munkatársai.

    Az úgynevezett utazási hasmenés az útra kelõk jelentõs részének teheti tönkre a nyaralását. A megbetegedés okai az élelmiszerekben és italokban megtalálható, szabad szemmel nem látható baktériumok, vírusok és egyéb mikrobák, amelyek bélrendszeri fertõzést okoznak.

  • Átalakul a jövõ turizmusa

    A társadalmak folyamatosan változnak: az elõrejelzések szerint 2030-ra 8,3 milliárd fõre gyarapodik a Föld népessége, miközben a világ nagy részében nõ az átlagéletkor, a háztartások és a családok szerkezete egyre változatosabb, a migráció pedig átrajzolja a társadalmak arculatát.

  • Utak térben és idõben

    Végtelen utazás – Utak térben és idõben címmel egy éven keresztül mutatja be hazánk térségeit a Magyar Nemzeti Múzeum. A programsorozat elsõ állomása a Jászság, az Észak Alföld, ide november 10 és 11 között utazhatnak az érdeklõdõk. A hónap végén, 24 és 25-e között Gödöllõt és környékét, míg december elején, 8-9-én Veszprémet és Ajkát ismerhetik meg a mûvelõdni vágyók.

  • Pilisi Álomalapítás Zenei Fesztivál

    A piliscsabai Iosephinum Kollégium szabadtéri területén, a 10-es fõút mellett 2006. augusztus 19-én, szombaton, elsõ alkalommal kerül megrendezésre a Pilisi Álomalapítás nevû zenei fesztivál. A pilisi-térség és a Dunakanyar régió lakosainak rendezendõ regionális fesztivált az államalapítás ünnepe elõtti napra idõzítettük, innen az Álomalapítás fantázianév.

  • Külügyminisztérium: Japán nem javasolt utazási célpont

    A Külügyminisztérium a japán helyzet értékelése alapján az I-es, utazásra nem javasolt országok és térségek kategóriába sorolja át Iwate, Miyagi és Fukushima prefektúrákat.

  • Magyarország a Dakar-rali startjánál

    2008. január 3. és 5. között a Magyar Turizmus Zrt. második alkalommal vesz részt a Dakar-rali indulása és annak elõkészületei kapcsán hagyományosan megrendezésre kerülõ támogatói bemutatón, Lisszabonban. A nemzeti turisztikai marketingszervezet ezzel a megjelenéssel is hozzá kívánt járulni ahhoz a kezdeményezéshez, amelynek eredményeként reményeink szerint hamarosan Magyarország adhat otthont a Dakar-rali rajtjának.

  • Ezer kilométert vezetett rossz irányba egy német nyugdíjas

    Ötven kilométeres utazás helyett több mint ezer kilométert vezetett rossz irányba egy eltévedt hesseni nyugdíjas Németországban. A nõ Frankfurtból indult az ötven kilométernyi távolságra lévõ Schlangenbadba,azonban elveszítette tájékozódási képességét.

  • WIFI a magyar buszokon

    80 távolsági járaton térítésmentesen használható a Wi-Fi internetkapcsolat utazás közben. Mind a munkában, mind pedig a szórakozásban kitûnõ társ lehet, gyors és egyszerû internetelérést biztosítva a felhasználóknak.

  • A németek hanyagolják a Balatont

    A Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) jövõ évi kampányterve szerint 2008 a vizek éve lesz, amelyben kiemelt szerepet szánnak a Balatonnak. A "magyar tengerhez" az elmúlt években egyre kevesebb német turista érkezett, ezért a reklámkampány során Oroszország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia is célpiac lesz.

  • Irány Észak!

    Közel kilencszáz elõadó jelentkezett az idén a Delta Fest nagyrendezvényeire, a Hegyalja és a BalaTONE fesztiválokra, ami a tavalyi érdeklõdés közel kétszeresét jelenti. Ezzel párhuzamosan a felkért elõadókkal is folynak az egyeztetések.

  • Magyarországi Kastélyok és várak Moszkvában

    2010. március 3-án került sor a moszkvai "Biblio Globus" könyvesboltban a "Magyarországi Kastélyok és várak" c. kötet bemutatójára. Az 1957-ben alapított, nagy forgalmú belvárosi könyvesboltban megtartott bemutatón Szegedi Andrea, a Magyar Turizmus Zrt. moszkvai külképviseletének vezetõje tartott rövid ismertetõt Magyarország turisztikai kínálatáról.

  • Elengedhetetlen az utasbiztosítás utazás elõtt

    A nyári szünidõben százezrek utaznak külföldre, a megfelelõ utasbiztosításról azonban jó, ha harmaduk gondoskodik.

  • Véget ért a Rukkel-tó Kft. kérdõíves játéka!

    A nyertesek a Rukkel-tó Kft. 10 x 2 személyes fürdõbelépõjét (csúszdahasználattal) nyerték, melynek értéke nyertesenként 5.000. Ft!

  • Felszállt elsõ útjára a világ legnagyobb utasszállító óriásgépe

    Utasokkal a fedélzetén felszállt elsõ útjára a világ legnagyobb utasszállító óriásgépe. A Singapore Airlines légitársaság A380 típusú gépe a szingapúri Changi repülõtérrõl indult az ausztráliai Sydneybe, ahová hétórás repülés után érkezik meg. A gép pénteken tér vissza Szingapúrba.

  • Musical Tár(s) 4.

    A MusicalTár(s) következõ rendezvénye 2006. augusztus 25-én lesz a Corinthia Hotel Aquincum-ban.

  • Budapest az olasz újságok címlapján

    A Magyar Turizmus Zrt. közreműködésével Budapest a közelmúltban több olasz utazási magazin címlapjára került.

  • Világzene, korlátok nélkül

    Földrajzi és stiláris korlátok nélküli nyitottság jellemzi a Sziget, idén iWiW-re keresztelt Világzenei Nagyszínpadának repertoárját. A jubileumi Szigeten – augusztus 8-15-ig – ezen a helyszínen hallhatunk afropopot Maliból, klezmert New Yorkból, roma rezeseket Romániából és megannyi változatos zenét a világ minden tájáról.

  • Utazás gyerekkel

    Utazás gyerekkelKisgyerekekkel utazni nem ritkán megerőltetőbb és fárasztóbb mint nagyobb gyerekekkel. Sok dolgot kell még magunkkal vinnünk a babakocsin, cumisüvegen és pelenkán kívül. A kisgyerekek nem szeretnek utazni, különösen, ha az úti cél messze van, és sokáig csendben kell ülniük az autóban. Ha emellett még meleg is van, a kicsiknek kész gyötrelem az utazás. Tartsanak lehetőleg minél több pihenőt a hosszú út során, a gyerekek mozogjanak egy kicsit kiszállva az autóból! A fertőzések veszélye miatt öt év alatti gyerekekkel nem tanácsos trópusi területekre utazni.

  • A turisták nem mernek Görögországba utazni

    Hiába a varázslatos tengerpartok és szigetek, valamint az alacsony árak, a május eleje óta tartó görögországi sztrájkok és tüntetések miatt a turisták tömegesen mondják vissza szállásfoglalásaikat, komoly anyagi veszteségeket okozva az országnak.

  • X. Nemzetközi Tiszai Halfesztivál Szegeden

    Szeptember 1-én kezdõdik a X. Nemzetközi Tiszai Halfesztivál Szegeden. A három napos rendezvény keretében halfõzõ versenyt is rendeznek, amelyre már eddig is több százan jelentkeztek és a fesztivál "nulladik napján", csütörtökön mûsorokkal várják az érdeklõdõket; a Belvárosi-híd alatt, a Roosevelt téren cigányzenekarok gondoskodnak a hangulatról.