rss
  • Megélhetési utazók

  • Share on Tumblr

    Egzotikus körutak vagy európai nagyvárosok? Felhõtlen kikapcsolódás vagy inkább a kellemest a hasznossal? Mennyi idõre mennek, milyen elõzetes szervezettség mellett és hogyan utaznak akik ebbõl élnek? Általánosan elmondható, hogy aki nagyobb céget igazgat, annak több ideje van pihenni, így utazgatni is. Egy évben minimum kétszer azért útnak indulnak a kisebb irodák fõnökei is, és van olyan is, akinek egy utazás az élete. Nem találkoztunk olyan vezetõvel...

    ...aki ne a saját cégén keresztül intézte volna privát nyaralását, hiszen mindenki igyekszik kapcsolatait és kedvezményeit kihasználni, valamint kooperálni a partnerirodákkal e téren is.

    Bognár Péter az Exotic Travel ügyvezetõ igazgatója például rendszerint kétszer utazik egy évben, és ebbõl egyszer Európán kívüli úti célt választ. Utazásait maga szervezi saját irodáján keresztül. Mindig repülõvel utazik, programjait viszont csak részben fixálja le elõre. Elmondása szerint nem szeret egy helyben ülni, az országot, ahová érkezik, körbejárja és alaposan feltérképezi. Ebbõl következik, hogy az adott országon belüli helyváltoztatást és a közbensõ szállásokat a helyszínen intézi magának. Kedvenc régiója nincs, úgy fogalmaz: az ember használja ki, ha amúgy is ezzel foglalkozik és ismerje meg a világot.

    Déri Tamás a Tensi elsõ embere magán jellegû utazásait tekintve inkább visszafogott. Csak azóta utazik egy teljes hétre nyaralni, mióta gyereke született, elõtte még ennyit sem engedett meg magának. Nyáron általában Spanyolországba megy családjával, vagy Törökországba nagyobb baráti társasággal. Télen az aktív pihenést kedveli, síelni jár Ausztriába. Magán útra sosem megy a tengerentúlra, csak munkaügyben. Utazásainak nyolcvan százalékát egyébként az utóbbi céllal teszi.

    A MÁV-City Travel értékesítési igazgatója Rimóczy Barna gyors becslés szerint hat-nyolc alkalommal utazik egy évben, ebbõl egy harmad arányban csak munkaügyben, egy harmad részt privát céllal, a fennmaradó részben pedig keverve. Kedvenc helye Olaszország, de legutóbb magánúton Dél-Afrikában járt. Arányaiban rá is igaz, hogy fele részben Európán belül, fele részben pedig azon kívül utazik. Utazásait kilencven százalékban saját cégén keresztül szervezi, amikor pedig kikapcsolódni megy, kedveli a nagyobb társaságot. A szomszédos országok kivételével repülõvel utazik mindenhová.

    A kisebb utazási irodák vezetõinek nem igen akad idejük a kizárólagos kikapcsolódásra, mindig összekötik azt a munkával. A speciálisan Dél-kelet Ázsiába szervezõ Angkor Tours társ-ügyvezetõje Kádas Csaba elmondta, neki nincs ideje máshová utazni, mint abba a régióba, amivel amúgy is egész évben foglalkozik. Utazásai során mindig összeköti a privát nyaralást a munkával, mert egyrészt így éri meg neki, másrészt viszont nem teheti meg, hogy ha már egyszer a térségben jár, nem szerez új partnereket és próbál ki új szállodákat, ahová késõbb klienseit utaztathatja. Megpróbál mindig fapados légitársaságokra foglalni saját útjaihoz, a szállással viszont legtöbbször szerencséje van, hiszen a jó partneri viszony reményében általában felkínálják neki az ingyen szobát. Legutóbb három hétre utazott a térségbe, feleségét is vitte magával. Ekkor idejének felét pihenéssel, másik felét pedig munkával töltötte.

    Kanaki Anna


    Share on Tumblr
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Ausztria: téli elõírások autósoknak

    Ausztriában 2008. január 1-jétõl új törvény lép életbe az autók, jármûvek kötelezõ téli tartozékaival kapcsolatban. Személygépkocsival, valamint a megengedett 3500 kg összsúlynál nem nehezebb teherautóval november 1. és április 15. között télies útviszonyok esetén Ausztriában csak abban az esetben lehet útnak indulni, ha minden kerék téli abronccsal van ellátva, vagy a meghajtó kerekekre hóláncot szereltek fel.

  • A legjobb fedélzeti étkek

    Az Alitalia elnyerte a "Legjobb Légitársasági Konyha" díjat.

  • Éttermi hely árverésen

    Az évszázados, aprócska Rao's étterem New York Kelet-Harlem negyedének rendkívül népszerû helye, ezért a bizonyos estéken a foglalásért árverésen küzdhetnek meg a vacsorázni vágyók.

  • Különleges hazai úti célok felfedezésére invitál a Népszabadság és az MT Zrt.

    81 különleges úti célt ismerhetnek meg az érdeklõdõk a Népszabadság legfrissebb kiadványából, amely a Magyar Turizmus Zrt. együttmûködésében jelent meg.

    Bár a nemzeti turisztikai marketingszervezet hazánk valamennyi turisztikai célállomására fel kívánja hívni a figyelmet, az MT Zrt. örömmel üdvözöli az olyan kezdeményezéseket, amelyek a belföldi turizmust hivatottak népszerûsíteni valamilyen formában, mint ez a mostani kiadvány is. A Fesztiválok Évében is számos izgalmas élmény várja az érdeklõdõket.

  • Balatoni Húsvéti Napok

    Siófok, Fõ tér - március 22-24. - Húsvét ünnepkörhöz kötötten idén elsõ alkalommal kerül megrendezésre a Balatoni Húsvéti Napok. A rendezvény célja hagyományteremtõ húsvéti napok elindítása, mely elsõsorban a somogyi húsvéti népszokásokat eleveníti fel.

  • Erre figyeljünk, ha nyaralni indulunk

    Noha még alig köszöntött be a tavasz, egyre többen gondolkoznak a nyaraláson. A családok jó része, már ekkor tervezgetésbe kezd: melyik héten, hova utazzanak el a gyerekekkel.

  • Ingyenes utazás hímzett ingben

    Ingyen utazhat minden tömegközlekedési eszközön Tyernopol ukrán város minden olyan lakosa, aki nemzeti viseletben, azaz hímzett blúzban, ingben pompázik. A rendkívüli kedvezményt a városatyák a nemzeti ünnep, a Függetlenség Napja tiszteletére vezették be, amelyet augusztus 24-én ünnepelnek Ukrajnában. A kedvezmény nemcsak a múlt pénteki ünnepre, de az egész hétvégére vonatkozott, sõt kiterjesztették keddig, amikor a város napját ünnepelik a tyernopoliak - olvasható a Lenta címû orosz hírportálon.

  • A legtöbb borravalót adó országok

    A legtöbb borravalót adó országokTöbb mint 9000 megkérdezett válaszai alapján készült el a lista. Az élen a németek vannak, náluk az utazók 69%-a mondta, hogy minden esetben ad borravalót, amikor a világot járja. A nyolc nemzetből összeállított rangsort az olaszok zárják, akiknek kevesebb, mint a negyedük hálálkodik a kiszolgálásért. A második helyen az Amerikaiak állnak, akiknek a kultúrájuk része a borravaló fizetése. Közülük sokan a különböző fórumokon és az utazási irodákban érdeklődnek a nyaralás előtt, hogy az adott országban milyen szokásoknak kell megfelelni.

  • Színházi turizmus Magyarországon

    Bizonyára, még sokan emlékeznek arra, az idõszakra, amikor kötelezõ állami mûsorszünet volt a televízióban hétfõnként, azért, hogy a polgárok menjenek színházba és ezzel is elõsegítsék saját kulturális fejlõdésüket. Ma már nincs ilyen, hiszen a televízió és a színház együttes mûködését semmi sem szabályozza, sõt a televíziók támogatnak színházi bemutatókat valamint televíziós reklámokban hirdetik a nagy színházak az elõadásaikat. A mai Magyarországon több éves kimaradás után (mert ugye nem feledkeztünk meg a szakszervezeti színházi elõadásokról, ahová, jó kis Ikarusszal vitték az embereket), újra beindult a buszos színházlátogatás, vagyis a színházturizmus.

  • Triplázott az EasJet

    A brit easyJet diszkont légitársaság kedden 154 millió fontos adó elõtti eredményt jelentett a szeptemberrel zárult üzleti évérõl. Ez majdnem háromszorosa az elõzõ évi 54,7 milliónak, és kissé meghaladta a 100-150 millió vállalati elõrejelzés felsõ szélét.

  • Hogyan utazzunk karácsonykor (és más nagyobb ünnepekkor)?

    Az üzletekben már beindult a vásárlási nagyüzem, viszont a tömegközlekedési vállalatoknál még nagy a nyugalom. Sokan csak az ünnepek elõtt egy-két nappal kelnek útra, hogy a rég nem látott családtagokat meglátogassák.

    Sokan fognak autóval utazni, de még többen fognak vonatra, illetve buszra szállni.

  • Csodálatos észak

    Amennyiben számodra a vakáció nem teljes olyan élmények nélkül, amelyeket azelõtt soha nem tapasztaltál, akkor neked Exodus sarki utazásait kell keresned. Hogyha kedveled a jéghegyeket, a fagyos hõmérsékletet, akkor jobban teszed, ha máris lefoglalod az utat!

  • A gyógyturizmusban és a vadászatban rejlik Málnásfürdõ jövõje

    Többmillió eurós beruházással fejlesztenék a gyógyturizmus a székelyföldi Hargita és Kovászna megyében. Nyolcmillió euró értékû beruházás révén kívánják fejleszteni a gyógyturizmust 2008 tavaszától a székelyföldi Hargita és Kovászna megyében - tájékoztatta kedden az MTI-t Demeter János, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke, a programban érintett Málnásfürdõ pedig ezzel párhuzamosan vadászatra épülõ turizmusát is szeretné bõvíteni.

  • Gyalog Afrikába a VB-re

    Szasa Jovics április 6-án indult el Belgrádból Fokvárosba gyalogszerrel. Utazásra nincs pénze, Afrika pedig biztosan izgalmas gyalogosként – nyilatkozta útja elõtt a szerb médiának. A lapoknak megígérte, hogy rendszeresen jelentkezik Afrikából, de legalábbis dokumentálja az útját, hogy címlapsztori lehessen belõle, miután odaér, ám sokáig nem hallatott magáról.

  • 3 hónapos TV kampány Belgiumban – magyar borvidékekrõl

    2007 októbere és decembere között Magyarország borvidékeivel ismerkedhetnek meg a belga Liberty televízió nézõi. A Belgiumban, Franciaországban és Hollandiában fogható, igen népszerû turisztikai csatorna napi 1,4 milliós nézettségnek örvend.

  • Tilos az Ukrán-Kárpátok legmagasabb csúcsának engedély nélküli megmászása

    Ungvár - Betiltotta Ukrajna legmagasabb hegycsúcsának, a Hoverlának a megmászását öntevékeny turistacsoportok számára a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megye kormányzója - közölte az ungvári ua-reporter.com internetes hírportál.

    A rendelkezés értelmében április 15-ig csak hegymászói tapasztalattal rendelkezõ turisták mehetnek fel szervezett formában Ukrajna legmagasabb pontjára, a Kárpátalja és Ivano-Frankivszk megye határán található, 2061 méter magas Hoverla-hegyre.

  • VIII. Szõregi Rózsaünnep

    A rózsa hazájában, Szõregen a termelõk minden év júniusában háromnapos programsorozattal megünneplik Európa-szerte híres virágaikat. A Szõregi Rózsaünnepen virágdíszbe öltöznek a település utcái, terei. A helyi lakosok évrõl-évre szeretettel várják vissza mindazokat, akik hozzájuk hasonlóan szerelmesei a rózsának.

  • Szilveszteri utazás: hol durranjon a pezsgõ?

    A vezetõ utazásszervezõk ünnepi idõszakra esõ útjai döntõen elkeltek, de – mint többen megfogalmazták – a gyenge nyár után ez az idõszak sem ígér kiemelkedõ eredményeket; a hazai szállodák ugyanakkor szilveszterre már nagyrészt megteltek, karácsonyra még van szabad hely. Sokan szeretik meleg, egzotikus helyeken tölteni az ünnepeket. A Neckermann egzotikus úti céljai közül ilyenkor is kiemelkedõen népszerû Kenya és Thaiföld – közölte Szvoboda János, a N-U-R Neckermann Utazás Szolgáltató Kft. cégvezetõje.

  • Ötcsillagos Magyarország

    Egy hét borozás több mint egymillió forintért, céges ösztönzés egy nemzetközi hírû mûvésszel. Magyarország ugyan nem a luxusturisták kiemelt célpontja, de azért nálunk is van lehetõség sok pénzt költeni egy utazásra. Nem csak a magyar gazdagok látogatnak egzotikus vidékekre, de mi is célpontot jelentünk a vastag pénztárcájú utasok egy részének.

  • XVI. Nemzetközi Kamionos Country Találkozó

    Idén XVI. alkalommal kerül megrendezésre a Nemzetközi Kamionos Country Találkozó, Szegeden a -Sziksósfürdõn, 2006. július 21 és 23. között.

  • Megasztárok a VOLT-on

    A szombati Mega-döntõ után immár biztossá vált, hogy a Megasztár 12 döntõs sztárfellépõje az idei évben is élõ szuperkoncertet ad Sopronban, a VOLT Fesztivál nyitónapján.

  • Kettőt fizet hármat kap akció több mint 100 szállodában

    Újabb, ezúttal a belföldi turizmus élénkítését célzó akciót hirdet a Magyar Turizmus Zrt. és a Magyar Szállodaszövetség

  • A. L. Webber: Macskák

    A Szegedi Szabadtéri Játékok idei mûsorának nyitánya a Magyarországon elõször élõzenekarral és sztárfellépõkkel bemutatkozó Macskák. Az 1983-as hazai bemutatót követõen a musical sikere megállíthatatlan: Tus, Grizabella, Old Csendbelenn, Gimb-Gömb, és társaik megható történetei – Webber fülbemászó dallamaival párosulva – újra és újra elvarázsolják a közönséget.

  • 2007 – a 15. Sziget - Újra zakatol a Locomotiv

    Nyolc nap önfeledt szórakozást ígér az idei, jubileumi Sziget. A szokásos egyhetes bulit ugyanis a Locomotiv GT zenekar koncertje nyitja meg a „nulladik” napon, azaz augusztus 7-én.

  • A gyógyturizmus járt jól az esõs nyárkezdéssel

    Noha egy kora nyári elõrejelzés szerint idén a belföldi fõutazások minden eddiginél magasabb arányban irányulnak a Balaton-régióba, nõ az utazások idõtartama, és emelkedik a fizetõs szálláshelyet igénybe vevõk aránya, július elejére világossá vált: a vendégek a szélsõséges idõjárás miatt sorra mondják le a szállásfoglalásaikat.

  • Nagyszabású Budapestet népszerûsítõ kampány indult Észak-Európában

    A Magyar Turizmus Zrt. október utolsó napjaiban nagyszabású kampányt indított a Budapest Winter Invasion akció és a magyar fõváros téli turisztikai kínálatának népszerûsítése érdekében. A legnagyobb svéd és dán utazási portálokon banner-ek, a nyomtatott sajtóban hirdetések jelennek meg több héten át. A stockholmi metró peronjain 26 db óriásplakát, továbbá a malmõi, valamint koppenhágai belvárosi autóbuszvonalakon 120 "oldalplakát" csábítja a skandinávokat Magyarországra, a téli Budapest felfedezésére.

  • Világsztárok a Millenárison – Roisin Murphy (GB)

    Idõpont: Augusztus 29., szerda , 21 óra. Helyszín: Millenáris, Teátrum. A Moloko 1995-ös albuma, a Do You Like My Tight Sweater?, a trip-hop korszak egyik legfrissebb meglepetése volt humorával és kísérletezõ kedvével, no meg Róisín egyedi énekstílusával és dalszövegeivel. Az experimentálisabb I Am Not A Doctor (1998) címû, már inkább drum’n bass alapokra épült második album is bõven rejtett izgalmakat.

  • A csodálatos mandarin és a Mozart Púder a Szegedi Kortárs Balett elõadásában

    Az elõadás a Szegedi Nemzeti Színházban tekinthetõ meg 2006. szeptember 30-án.

  • Nudi Tourist

    A nudista nyaralások nagyon népszerûek, és Horvátországban bõségesen fellelhetõk a nudista strandok, szóval ez ideális választás”, mondja a társaság szóvivõje. „Az utasok meztelenül fürdõznek és napoznak, vacsorához pedig felöltöznek.”

  • LB Reggae Camp

    Százhalombatta, Százhalombattai Csónakház, 2007. július 25 - 29.