rss
  • A világ 7 új csodája - az indiai Taj Mahal

  • A régészek 671 nevet találtak az iszlám mûemlék homokkõ falába faragva. A pompás Taj Mahalt a mogul császár, Dzsahán sah építtette kedves felesége, Mumtaz Mahal emlékére. Mumtaz gyerekszülésbe halt bele 1630-ban, és a császár, India ötödik mogulja szerette volna, ha Agrában, ahol az uralkodói udvar helyszínén egy fehér márvány síremléket építenek az emlékére. A régészek valószínûnek tartják, hogy az a névlista, amely az épületnek a Yamuna folyóra nézõ északi oldalán találtak, a kõmûveseké. A neveket az Indiai Régészeti Felmérés vizsgálata során fedezték fel.

    Annyi bizonyos, hogy a fõépítész Ahmad Lahori, a kalligráfus Amanat Khan Shirazi és a kõmûvesek vezetõje, Mohammed Hanif is szerepelnek a listán.

    A legenda szerint az uralkodó az építkezés befejezése után Ahmad Lahorit megvakíttatta, hogy soha ne építhessen még egy ilyen pompázatos épületet. Az építkezéshez közel húszezer munkásra volt szükség, akik messzi tájakról is érkezhettek - például Törökországból és Szíriából. A feliratok többsége arabul és perzsául van, de indiai írásjelek és a hinduk által a Devanagari-kéziratban használtak is megtalálhatók köztük.

    A kõmûvesek egy része írástudatlan volt, így a régészek a falba vésett feliratok egy részét most próbálják megfejteni. A nevek csoportosítva találhatók a falon: külön vannak pl. a kupola-készítõk és kerti munkások nevei.


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Brazíliában lehet lecsúszni a világ legmagasabb csúszdájáról

    Brazíliában lehet lecsúszni a világ legmagasabb csúszdájáról41 méter, azaz 14 emelet magasról lehet lecsúszni a brazíliai Fortalezában épített Insano csúszdán, amelyeta Guinness Rekordok Könyve hivatalosan a világ legmagasabb vízicsúszdájának könyvelt el. Az Insano nemcsak a világ legmagasabb csúszdája, de a legfélelmetesebb is, hiszen dőlésszöge rendkívül meredek.A bátor kuncsaftok 4-5 másodperc alatt csobbannak a végén lévő medencébe, közben pedig elérhetik a 105 kmh-s sebességet. A turistalátványosságot egyébként még 1989-ben építették, és a világ minden tájáról vonzza az adrenalinvadászokat.

  • Világörökségünk: Budapest Duna-parti látképe

    Nemcsak mi, magyarok értünk egyet abban, hogy hazánk fõvárosa az egyik legszebb fekvésû város a világon.

    A Duna által kettészelt, hegyes-völgyes és síkvidéki oldalra osztott Budapest, ez a kétmilliós, nyüzsgõ nagyváros, egyedi panorámával bír. Mindez azonban még nem lett volna elegendõ ahhoz, hogy az UNESCO Világörökség Bizottsága 1987-ben világörökségi rangra emelje. Indoklásuk szerint a budapesti Dunapart - amellett, hogy egyike a világ kiemelkedõen szép urbanisztikai látképeinek - jól szemlélteti a magyar fõváros történetének különbözõ idõszakait.

  • Utazás kiállítás - Népszerûek a belföldi wellness hétvégék, akad vevõ a drága külföldi utakra is

    Budapest - Átrendezõdik a piac, ami a belföldi turizmus erõsödésének kedvezhet - állapította meg több utazási iroda képviselõje a kõbányai vásárvárosban csütörtökön nyílt Utazás kiállítás szakmai napján.

    Ez illeszkedik a Magyar Turizmus Zrt. Itthon láss csodát! idei szlogenjéhez. A külföldi úti célok között elõnye van a szomszédos, közeli országoknak, a felsõ tízezer körében pedig idén is az egzotikus, távoli tájak a népszerûek.

  • Vámosatya a nyugalom és béke szigete a Beregben

    A község neve elõször 1289-ben tûnik fel oklevelekben Atya, Athyas megnevezéssel. Nevének "vámos" elõtagja azt jelöli, hogy hajdan vámjoggal bírt.

    Atya faluról elõször a nagyváradi káptalan irataiból olvashatunk. Késõbb 1321-ben említik elõször oklevelek a falu papját, Pétert. 1334-ben készített pápai tizedjegyzék alapján Atya nagy és módos helység lehetett. Az írásos emlékek alapján a honfoglalástól lakott terület volt. Ma kb. 600 lakosa van.

  • Nizza

    Szélfútta hajjal áll az ifjú pár a Negresco erkélyén, magasan fenn a nizzai Angyal-öböl fölött, és olyan magától értetõdõ természetességgel élvezi a rózsaszín kupolás Belle Époque Hoˆtel fényûzését, mint mások a napfényt és a szelet. Álmodozva támaszkodnak a mellvédre, szemükkel követve egy vakítóan fehér hajó útját a végtelen kékségbe. Hát igen, még mindig léteznek õk, s nem csak a regényekben: a gazdagok és a még gazdagabbak, az elegánsak és a szenvtelenek, akiknek szükségük van arra a városra...

  • Horvátország legkedveltebb búvárhelyei

    Budapest/Zágráb - Csak az Adria horvátországi felségvizein mintegy 15 ezer roncsot találhatnak a búvárok, és még legalább 1500 olyan barlang és víz alatti hasadék van, ami felfedezésre vár.

    A nagyobb mélységben is áttetszõ tengervíz miatt a barlangok, víz alatti hasadékok és zátonyok, valamint hajó- és repülõroncsok ezreinek köszönhetõen virágzik az adriai búvárturizmus. A zágrábi központú Horvát Idegenforgalmi Közösség MTI-hez eljuttatott összesítése szerint hajó- és repülõroncsokban az Adria a világ egyik leggazdagabb tengere.

  • Luxor - Város a Királyok völgyében

    Luxor város Dél-Egyiptomban, Al-Ukszur kormányzóságban, a Nílus partján.

    Az ókorban itt volt Théba, Egyiptom déli fõvárosa, és a város területén, illetve közvetlen közelében olyan híres ókori mûemlékek találhatók, mint a karnaki templom, a luxori templom, a Királyok völgye, a Királynék völgye és az Dejr el-Bahari templom (Hatsepszut halotti temploma). A város gazdaságában jelentõs szerepet játszik a turizmus. A város mai neve az erõdöt jelentõ al-ukszur arab szóból ered; ez a templomra vonatkozik, melyet a római idõkben erõddé alakítottak át.

  • India legyõzte Olaszországot

    Indiát hozta ki a legnépszerûbb exkluzív utazások versenyében gyõztesnek a Condé Nast Traveller. A luxusutazások bibliájaként számon tartott brit újság felmérésében az ázsiai ország három helyet lépett elõre, leszorítva ezzel a dobogó felsõ fokáról a tavalyi gyõztes Olaszországot. Kihirdette a világ egyik legtekintélyesebb angol nyelvû magazinja, a Condé Nast Traveller a Best of The Best felmérés gyõzteseit. A luxusutazások területén a legjobb úti céloknak számító országok rangsorát szeptember 3-án, a Londoni Claridges Hotelben ismertették ünnepélyes keretek között.

  • Utazási tippek lottómilliárdosoknak

    Az utazunk.com csapata tippeket ad a mindenkori lottónyerteseknek, hogy mire is költsék a pénzüket, ha utazni szeretnének. Lehet, hogy Ön lesz a következõ lottónyertes!

    Sajnos magán repülõgépek, tengeri hajók, és szigetek megvételére egy néhány milliárdos nyeremény kevés lehet, de alkalmi luxus utazások beleférhetnek ebbe az összegbe. Tervezzen egy luxus utat Dubaiba, vagy Abu Dhabi-ba, és élvezze a keleti élet varázslatos világát. A repülõjegy 1 fõnek 1,5 millió, ha nem szeretne turista osztályon utazni.

  • Válságkezelés világ körüli úttal?

    Az idei katasztrofális év lehet a világgazdaság számára, de az egyik legizgalmasabbnak ígérkezik Heather Eisenlord New York-i ügyvédnõnek - éppen a válság miatt.

    Cége világkörüli útra küldte.

    A New York Times online kiadásában megjelent írás szerint, a 36 éves jogász öt éve dolgozik a Skadden, Arps, Slate, Meagher and Flom irodánál, és most nagy utazásra készül.

  • Hogyan kerüljük el a tébolyt az álomvilágban?

    Minden család egyszer az életben szeretne eljutni Disney parkba. Olyan tippeket adunk az olvasónak, amelyek segítségével pénzt, idõt és energiát spórolhat, tehát érdemes figyelni, mert a Disney park. Mielõtt bárminemû felsorolásba kezdenénk a szemfüles tanácsainkat illetõen, az elsõ és legfontosabb dolog, hogy egy – a vidámparkokban nagyon is gyakori – jelenségre felhívjuk a kedves olvasó figyelmét. Sokan vagyunk akiknél komoly pénzügyi kompromisszumokat kell kötni annak érdekében, hogy nyaralásunk egyáltalán létrejöhessen.ban könnyen téboly is várhat ránk.

  • London a legkoszosabb, Budapest az egyik legolcsóbb Európában

    London a legkoszosabb és legdrágább város Európában, a legjobb árakat viszont Prága és Budapest kínálja - egyebek mellett ez derül ki az egyik legnagyobb nemzetközi turisztikai tanácsadó cég új felmérésébõl, amely az unatkozni vágyóknak elsõsorban Brüsszelt ajánlja. A TripAdvisor nevû társaság 1100 utazó véleményére alapozott, Londonban kiadott összeállítása a fõ európai idegenforgalmi célpontok turistavonzó és -taszító tulajdonságait listázza. Londont a drágasági és a koszossági ranglistán Párizs és Róma követi. A három legtisztább európai város a válaszadók szerint Zürich, Koppenhága...

  • Temesvár (Románia)

    Különös város Temesvár. A messzirõl jött látogató ezen az egy teleülésen szembesülhet az egész Kárpát-medence zaklatott történelmével.

    Itt kezdõdött a magyar Anjou-dinasztia uralkodása, Károly Róbert királyi székhelye volt a XIV. században, aztán itt ért véget Közép-Európa legnagyobb középkori parasztlázadása 1514-ben, itt ért rettenetes véget a lázadók vezérének, Dózsa Györgynek az élete a sok költõ által megénekelt izzó vastrónon. A szelíd Bánát volt az utolsó tájegység, amely megszabadult a török uralomtól, amit 150 évesnek emleget a magyar történetírás fázisa, pedig ezen a vidéken 164 évig volt úr a török. Emiatt kellett aztán kívülrõl betelepíteni a térséget és az idekerülõ, új otthont alapító katolikus osztrákok-németek kezdték Temesvárt úgy emlegetni, hogy "Kicsi Bécs".

  • Az Alpok országa: Svájc

    Mennyi mindent takar: büszkeséget, örömöt,elégtételt, de talán rezignációt, szomorúságot és sajnálkozást is.

    Svájc mindenekelõtt a tisztaság, a rend és a jólét szinonimája, a tejjel-mézzel folyó Kánaán. Paradicsom, a boldogság szigete ebben a kavargó, tengernyi szükségtõl és nyomortól, háborúságtól és kétségbeeséstõl terhes világban.Valljuk be - a németek kicsit irigylik a svájciakat, akiktõl rossz néven veszik, hogy néha németebbek a németeknél. De ki szereti, ha saját jó tulajdonságait mások felülmúlják?

  • Kókusz (Keeling) - szigetek

    A lakatlan Kókusz-sziget (spanyolul Isla del Coco, angolul Cocos Island) 500 km-re Costa Rica partvidékétõl a Csendes-óceánban fekszik.

    Területe 24 km². A sziget a kalózok kedvelt búvóhelye volt, akik több száz éven keresztül rejtették ide összerabolt zsákmányaikat, és közben kutatták szorgalmasan elõdeik hagyatékát. Edward Davis angol kalóz a XVII. század végén helyezte el itt elõször értékeit, ám hamarosan meghalt, így nem térhetett vissza értük.

  • Diósd

    Diósd község Budapest és Érd között található. A 7-es út szeli ketté, s az MO autóút is érinti. A település „magját” patkó alakban magaslatok veszik körül, amelyekrõl nagyszerû kilátás nyílik a környékre.

    A kedvezõ földrajzi tényezõk hatására már az õskorban megtelepedett e tájon az ember. Az ókorban, középkorban is folyamatosan lakott terület volt. Elnevezése a birtokló Diódy-nemzetségre utal. Kiterjedése megfelelt a középkori magyar falu nagyságának. A Szent Gellért legenda, s azt átvevõ krónikák már Szt. István idejében templomos helyként említik.

  • Balassagyarmat, "Palócország fõvárosa"

    Balassagyarmat, Civitas Fortissima (a legbátrabb város) az ország északnyugati részén az Ipoly folyó mentén, a Nógrádi-medencében fekvõ 18 ezer lakosú határváros. A jelentõs történelmi múlttal, gazdag kulturális hagyományokkal, vallási sokszínûséggel rendelkezõ település a térség, oktatási, kulturális, gazdasági és egészségügyi központja.

    A rézkor óta lakott település nevét a hét honfoglaló magyar törzs egyikérõl, Gyarmatról, valamint a Balassa család nevébõl eredeztetik. A török idõk után a szlovákok mellett szerb, görög és német kereskedõk, iparosok telepedtek itt le. Balassagyarmat 1790-ben lett Nógrád vármegye székhelye.

  • Huszonöt éve jár Budapestre Jumbo Jet

    Huszonöt éve, hogy a Lufthansa légitársaság Boeing 747-230B típusú repülõgépe elõször landolt Magyarországon. Ezzel egy új korszak kezdõdött a Ferihegyi repülõtér történetében, hiszen a hatalmas 747-es, becenevén a Jumbo Jet jelenléte a korszerû és nagy repülõterek közé emelte a budapesti légikikötõt.

    Negyed századdal ezelõtt, 1985. július 15-én több újság, sõt, még a televízió is kivonult a repülõtérre, a kilátóteraszon pedig százak tolongtak, hogy láthassák a Lufthansa D-ABYP lajstromjelû gépét, amely az óriásgépek közül elsõként szállt le a magyar fõvárosban.

  • Mallorca, az ellentétek szigete

    Mallorca a Spanyolországhoz tartozó Baleári-szigetek legnagyobb tagja, változatos természeti adottságai a Földközi tenger egyik legkedveltebb és leglátogatottabb szigetévé tették. Kellemes klímája, strandjai, öblei, régi kolostorai és a városok mediterrán életvitele gondoskodik róla, hogy mindenki megtalálja itt a számítását. A szigetet éles ellentétek jellemzik: nehezen elérhetõ, magányos öblök és zsúfolt tengerparti sétányok számtalan szórakozási lehetõséggel, modern építészet és lenyûgözõ gótikus mûemlékek, nagy hotelkomplexumok és festõi kis falucskák határozzák meg arculatát.

  • Nyaralás 2008 - hol fogunk nyaralni és mennyiért 2008-ban?

    Hamarosan nyílik az Utazás 2008 kiállítás, amely évrõl évre vonzza az utazni vágyókat. Igaz, egyre többen már a tülekedés és a sorbaállás helyett az internetet használják keresgélésre, láthatóan ez az a kiállítás, ami mindenkinek eszébe juttatja az idei nyaralás kiválasztásának lehetõségét. Nem téved az, aki ilyenkor keresgél, hiszen akár 30%-ot is spórolhat, ha most lefoglalja a nyaralását. A jó hír az, hogy minden kedvezmény igénybe vehetõ az on-line foglalások esetében is, tehát érdemes meglátogatnunk a nagy gyûjtõ portálokat, amelyeket több ezer lehetõséget kínálva biztosítják a kedvezõ árakat.

  • Negyvenezren dobálták a paradicsomot idén Bunolban

    Bunol (Spanyolország) - Negyvenezer ember vett részt szerdán a kelet-spanyolországi Bunol város híres paradicsomviadalán: az idei "Tomatina" során a piros zöldségféle termésébõl 120 tonnát használtak fel a harcosok, köztük sok ázsiai, brit, amerikai, német, francia és orosz hajigáló.

    A piros és lucskos ünnep hagyománya még a múlt század negyvenes éveiben nõtt ki egy barátok közötti paradicsomszüreti csatából. A környezõ Valencia tartomány Spanyolország veteményeskertjének számít.

  • Bol (Brac-sziget)

    Horvátországba menet, útközben elgondolkodhatunk azon, hogy a szárazföld több száz kilóméteres partszakaszán akarunk tábort verni vagy a nyaralást valamelyik kisebb - nagyobb szigeten ejtjük meg. Mindkét lehetõségnek vannak elõnyei és hátrányai, melyek a pénztárca megterhelésében, a víz hõmérsékletében vagy a látványban nyilvánulnak meg.

  • Tower of London

    Hosszú nevén Her Majesty's Royal Palace and Fortress The Tower of London a Temze partján található középkori épületegyüttes, ahol 1303 óta a brit koronaékszereket tartják.

    Története során több funkciót is betöltött. Szolgált fegyverraktárként, királyi palotaként, erõdítményként, és börtönként is. 1078-ban I. Vilmos rendeletére kezdõdött meg az építése, majd késõbb a tornyot vízesárkokkal és fallal vették körül. A Tower végül I. Edward idejében, 1275 és 1285 között lett befejezve.

  • Izland a vulkánok, gejzírek és a gõzfelhõk szigete

    Izlandon még érezhetjük, hogy bolygónk valaha tüzes golyó volt. De Izland a jég országa is: felületének több, mint tizedrészét hatalmas gleccserek borítják. Az Észak-Atlanti-óceán távoli szigetén közelebbrõl láthatjuk a természet õserõinek mûködését, mint bárhol másutt a földkerekségen. Az izlandiak a vikingek közvetlen leszármazottai. Elõdeik a 9. században Norvégiából menekülve érkeztek a szigetre. Azóta nyelvük úgyszólván semmit sem változott. Az Eddát és a klasszikus sagákat az izlandiak ma is eredetiben tudják olvasni.

  • Milánó

    Lombardia tartomány székhelye elsõ látásra inkább egy modern európai nagyvárosra, mintsem történelmi emlékekben dúskáló olasz városra emlékeztet. Aki szép idõben, repülõgépen, az Alpok és az északi tavak dombvidékei felõl érkezik Lombardia központjába, az alatta elterülõ festõi táj láttán talán nem sejti, hogy nem egy szívet melengetõ, hangulatos olasz városba érkezik, hanem a kapitalizmus és individualizmus egyik európai fellegvárába. Autóval közeledve hamarabb megsejtünk valamit.

  • Szocsi a szõnyeg alá söpri Dubai-t?

    Gyerekkoromban divat volt a fekete-tengeri Szocsiba járni nyaralni. Akkoriban olyan kép élt róla a fejemben, mint a balatoni Aranypartról: szakszervezeti és pártüdülõk, vízpart, sör és fõtt kukorica.

    A Fekete-tenger keleti partján, nagyjából a bulgáriai Várnával egy magasságban, az orosz-grúz határ közelében helyezkedik el Szocsi, ami a szovjet érában felkapott nyaralóhely volt, Magyarországról is szívesen utaztak oda a Tupoljev és Iljusin charter járatokon a turisták. Késõbb, a rendszerváltást követõen divatosabb lett Tenerifén és a Costa Bravan nyaralni.

  • Peru - Úszó szigetmatracok a Titicaca-tavon

    Darabokra tépett, kiszáradt nádat szórnak hetente a sziget járószintjére, ugyanis a vízben alul található rész szépen lassan rohad, így fentrõl kell újra és újra pótolni a „talajszintet”, hogy megmaradjon az 50 cm és 1 m közötti magasság. Ezeken a nádszigeteken állnak szintén nádból a kunyhócskáik, még mini templomuk is van. Bedöcögünk a földúton Juliaca városába, ami a maga pár tízezer lakosával a Titicaca-tó környékén majdhogynem metropolisznak számít.

  • A Dán királyság

    A Dán Királyság a legkisebb skandináv ország, lakói azonban nem éreznek sem elszigeteltséget, sem bezártságot. A dánok nyitottak a világra, és a látogatóikkal is barátságosak, közvetlenek. Szeretnek enni, inni és semmi rossznak nem elrontói. Bornholm, Dánia egyik legnépszerûbb szigetét, valahol az Északi-fok magasságában képzeljük el. Pedig évrõl évre csak Németországból több mint 100 000 vendég érkezik erre a közkedvelt nyaralószigetre a kék ég, a napfény és a parti föveny kedvéért, melynek olyan finom a homokja, hogy valaha ezt használták a homokórákhoz.

  • Szicília - Napfény, tengerpart, hegyek és füstölgõ vulkánkúpok

    Napfény, tengerpart, hegyek, füstölgõ vulkánkúpok, szûk sikátorokat árnyékoló száradó ruhák, barátságos emberek. A történelem és a kultúrák valószínûtlen katyvasza, észak és dél, kelet és nyugat találkapontja, ahol a maffiáról szóló közhelyeket egy perc alatt elfelejthetjük. Szicíliába menni nem a maffia miatt veszélyes, hanem azért, mert utána egész életünkben visszakívánkozunk. Ha azt mondjuk, Nápoly az igazi Dél-Olaszország, akkor mi az a további néhány száz kilométer, amely a várostól még visszavan Szicíliáig? A Toscana és a Mars bolygó keresztezõdésére hajazó táj elég meghökkentõ ahhoz, hogy csak a kompnál térjünk magunkhoz, megpillantva a hihetetlenül kék tengert és a szoros túlpartján derengõ szigetet.

  • Port au Prince, a Haiti Köztársaság fõvárosa

    Az ország délnyugati részén, a Karib-tenger Gonave-i öblének folytatásában levõ mélyvizû tengerág, a Szent Márk-csatorna délkeleti csücskénél fekszik.

    Port-au-Prince eredeti lakosai az arawak indiánok voltak, melyeket a harcias karibok irtották ki, majd miután Kolombusz 1492. december 25-én felfedezte Hispaniolát, a karibok is áldozatul estek a spanyol konkvisztádoroknak.

    A 16. század elejétõl a karibok helyére mintegy félmillió néger rabszolgát hurcoltak be Afrikából, a Guineai-öböl partvidékérõl.