rss

  • A világ legjobb városának Kiotót választották meg

  • A világ legjobb városának Kiotót választották megKiotót választották meg a világ legjobb városának, amely a rangsorban olyan kedvelt úti célokat utasított maga mögé, mint Bangkok, Isztambul, Barcelona vagy Róma. Az egykori császárváros, amely ősi templomairól és szentélyeiről ismert, méltán nyerte el az előkelő helyezést, hiszen nem kevesebb, mint 17 világörökségi helyszínnel büszkélkedhet. Emellett egy mai napig működő gésa negyed is megtalálható Japán egykori fővárosában. Kiotó ikonikus látványossága, a Fushimi Inari-Taisha szentély Japán legnépszerűbb látványossága díját nyerte el.

    A városban található UNESCO világörökségi helyszínek közül a legkihagyhatatlanabb a Kinkaku-ji, amely egy XIV. századi, arannyal borított templom. Különleges elhelyezkedésének köszönhetően az ún. Aranypavilon az előtte elterülő tó tükrében megduplázódva látszik. A Kiotó egyik szimbólumának számító épület három szintből áll, amelyek különböző stílusjegyeket viselnek magukon. Az alsó szint fehér falával a XI. századi Heian építészet stílusát idézi. A faszerkezetű, verandával ellátott középső rész a szamuráj arisztokrácia stílusát viseli, míg a legfelső, aranyborítású emeletet kínai zen stílus ihlette. A lenyűgöző épületet egy díszes aranyfőnix koronázza meg.


    Nem kevesebb figyelmet kap a Kinkaku-ji párja, a magyarul Ezüsttemplom néven ismert Ginkaku-ji. Elnevezésével ellentétben sohasem borították ezüstlemezekkel, mivel az építkezés idején tartó háborús időszak miatt nem valósulhatott meg az eredeti terv, így a pavilont ugyanúgy láthatjuk fából készült faszerkezetével, ahogy azt az építtető sógun is látta. Míg az Aranytemplom fenséges pompában tündököl, addig az Ezüsttemplom sokkal inkább természetközelinek érezhető.


    A Fushimi Inari-Taisha szentély kapui között sétálva úgy érezhetjük, megelevenedik előttünk az ősi japán letűnt világa. A híres szentély ebben az évben a TripAdvisor szavazásán Japán legnépszerűbb látványossága díját nyerte el. Az imacsarnokhoz vezető úton több 10.000 torii szentélykapu sorakozik, amelyek mindegyikén adományozójuk nevét olvashatjuk.

    Ha gésával szeretnénk találkozni, akkor kötelező program a Gion-negyed felkeresése. Naplemente után érdemes beülni egy régi stílusú teaházba vagy étterembe, ahol a geikok (a gésák helyi megnevezése) előadásaikkal szórakoztatják a vendégeket.


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Velence: Álmok és valóság

    Velence. Már maga a név is csupa história. Évi tízmillió látogatója számára a város álomszerû hangulata azt sugallja, hogy régóta elszigetelt világ ez, afféle ködbe veszõ látomás. Pedig Velence nagyon is valóságos kisváros, hiába rejtõzik a mûemlékek díszlete mögé. Elõször is: Velence tényleg kicsi. A velencei lagúna ívére nyíló panoráma, a roppant égbolt szeszélyesen változó képe, az épület pazar homlokzata mind-mind a tágasság, a végtelen kiterjedés illúzióját keltik.

  • Ezt látnia kell Kuala Lumpurban: A Petronas Ikertornyok

    A francia pókember is megmászta Kuala Lumpurban, Malajzia fõvárosában a helyi olajtársaság székházát, a Petronas Ikertornyok egyikét, amely - 452 méteres magasságával - egy ideig a világ legnagyobb épületének számított.

    A Petronas Towerst többen nevezték techno-pagodának. Tervezõje Cesar Pelli amerikai építész, aki minden munkájában a legfejlettebb csúcstechnológiát ötvözi a helyi kultúra és hagyomány jelképeivel. A komplexum alapjául az iszlám építészet két jellegzetes eleme, a minaret és a városkapu szolgált.

  • A Sziget Fesztivál és ami mögötte van

    A külföldiek körében a Sziget Fesztivál kiváló imázzsal bír - ez derül ki abból a felmérésbõl, amelyet a Magyar Turizmus Zrt. megbízásából készítettek.

    A Sziget Fesztivál önmagában is fontos, hatalmas tömegeket megmozgató kulturális esemény.

    A rendezvény ideje alatt a Sziget magyar látogatói egy nyitott és aktív célcsoportot jelentenek az egyéb turisztikai programok számára.

  • Gibraltár, az Ibériai-félsziget legdélibb pontja

    Az ókorban görögül Kalpe volt a neve. 711-ben egy arab hadvezér, Tárik ibn-Zijád foglalta el, arab nevét (Dzsabal Tárik) is innen nyerte. 1462-ben került spanyol uralom alá. A spanyol örökösödési háború idején, 1704-ben szerezték meg az angolok. 1830 óta brit koronagyarmat.

    A második világháború alatt fontos támaszpont volt a Németország elleni harcban. Habár a szomszédságában, Spanyolországban a fasiszta jellegû Franco-diktatúra már elõzõleg fenyegette a területet, hisz Franco elvei szerint ezt az eredetileg is spanyol régiót vissza kell szerezni az angoloktól.

  • Világörökségünk: Az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjai

    A Magyarország északkeleti és Szlovákia délkeleti határán elterülõ Aggteleki- és Szlovák-karszt természeti és kultúrtörténeti értékekben egyedülállóan gazdag, összefüggõ barlangrendszere a két ország közös felterjesztése alapján 1995-ben került az UNESCO Világörökség Listájára.

    A felvétel mellett szóló legfõbb szakmai érv a felszín alatti világ természeti formáinak rendkívüli változatossága, komplexitása és viszonylagos érintetlensége volt, és sokat nyomott a latban az is, hogy a szinte sértetlen természeti értékek sértetlen állapotban való megõrzése garantálható.

  • Madrid a spanyol fõváros

    Spanyolország fõvárosa,a több mint három és fél millió lakosú Madrid,az ország vasúti és közúti csomópontja is. Tengertõl való távolsága és magassága (660 m) miatt a tél hideg, a nyár pedig forró.Madridban három világhírû képtár, egy Királyi Palota, fenséges terek, és Spanyolország történelmének kincseit õrzõ múzeumok várják az érkezõket. A várost körülvevõ kis tartomány,a Comunidad de Madrid nevezetességei közül a Sierra de Guadarrama és az El Escorial a legnevesebbek.

  • Drezda

    II. Frigyes Ágost (1670-1733) szász választófejedelem és 1697-tõl lengyel király is, olyan gazdagon volt megáldva testi képességekkel, hogy hódolói az Erõs melléknévvel ruházták fel. Állítólag 350-nél több gyermeket nemzett, és patkókat hajlított össze puszta kézzel. Az uralkodónak még más, nem kevésbé kiváló adottságai is voltak: elhatározta, hogy Észak Velencéjévé varázsolja Elba-parti rezidenciáját. Túl akart tenni a berlini udvaron - ami sikerült is neki -, Versailles fényét-pompáját kívánta szász földre hozni.

  • Bemutatkozik 4 svájci város: Genf, Bern, Zürich és Basel

    Az Alpok és a Jura hegyei között megbújó Genfet úgy szokták emlegetni, mint a "legkisebb nagyvárost". A Genfi-tó, a Rhone folyó, a közeli hegységek festõi tájakat biztosítanak.

    A kellemes kikapcsolódást tetézi, hogy ez a terület Svájc leg-dél-nyugatibb része, ami az országon belül a legkellemesebb éghajlatot okozza. Egyik legnépszerûbb látványossága a Jet d'Eau, a 140 méter magas szökõkút a tó belsejében, mely a kikötõ helyét mutatja. Egyik csodálatos helyszín a városban az Angol Kert, benne pedig az 1955-ben épült hatalmas virágóra.

  • Huszonöt éve jár Budapestre Jumbo Jet

    Huszonöt éve, hogy a Lufthansa légitársaság Boeing 747-230B típusú repülõgépe elõször landolt Magyarországon. Ezzel egy új korszak kezdõdött a Ferihegyi repülõtér történetében, hiszen a hatalmas 747-es, becenevén a Jumbo Jet jelenléte a korszerû és nagy repülõterek közé emelte a budapesti légikikötõt.

    Negyed századdal ezelõtt, 1985. július 15-én több újság, sõt, még a televízió is kivonult a repülõtérre, a kilátóteraszon pedig százak tolongtak, hogy láthassák a Lufthansa D-ABYP lajstromjelû gépét, amely az óriásgépek közül elsõként szállt le a magyar fõvárosban.

  • A napsütés és a bulik hazája: Miami

    A napsütés és a bulik hazája: MiamiFlorida leghíresebb városa a világszerte ismert, nagy népszerűségnek örvendő üdülőváros, Miami. A város gyakorlatilag egész évben tele van a világ minden tájáról ideérkező turistákkal. A több mint 5000 km2-en fekvő kétmilliós város telis tele van élettel, egymást érik a zenei fesztiválok, koncertek, szórakozóhelyein egyetlen percre sem áll meg az élet. Legnagyobb népszerűségnek természetesen part menti területei számítanak: Miami Beach, South Beach, és Coconut Groove, de érdekesek belső területei is, a Downtown, a Little Havana, és a Coral Gables.

  • Vámosatya a nyugalom és béke szigete a Beregben

    A község neve elõször 1289-ben tûnik fel oklevelekben Atya, Athyas megnevezéssel. Nevének "vámos" elõtagja azt jelöli, hogy hajdan vámjoggal bírt.

    Atya faluról elõször a nagyváradi káptalan irataiból olvashatunk. Késõbb 1321-ben említik elõször oklevelek a falu papját, Pétert. 1334-ben készített pápai tizedjegyzék alapján Atya nagy és módos helység lehetett. Az írásos emlékek alapján a honfoglalástól lakott terület volt. Ma kb. 600 lakosa van.

  • Damaszkusz: A próféta földi paradicsoma

    A legszebb és egyben legkülönösebb bókot Mohamed prófétának köszönheti Damaszkusz.

    Amikor a vallásalapító hosszú utazás után letekintett egy hegyrõl a ciprusokkal és pálmafákkal, színpompás bazárral, tornyokkal és kupolákkal ékeskedõ oázisvárosra, lenyûgözte a hely szépsége, mindazonáltal vonakodott belépni Damaszkuszba. „Az én számomra csupán egy Paradicsom létezhet - mondotta a próféta kísérõinek - s mivel az Allahnál van a mennyországban, a földit messze ki kell kerülnöm."

  • Szíria

    Az arabok, kurdok, örmények, síiták és szunniták lakta Szíriát az évezredek során nevezték már "kelet gyöngyének", "sivatag gyémántjának", s a "föld menyasszonyának". A szírek rendkívül vendégszeretõ és segítõkészek emberek, amelyet szerintem személyesen érdemes megtapasztalni.

  • Venezuela

    A Dél-Amerika északi részén fekvõ ország mintegy 2800 km-es partszakasszal érintkezik a Karib (Antilla)-tengerrel és az Atlanti-óceánnal. Az ország déli részét a Guyannai-felföld õserdõvel borított, 2000 m fölé nyúló hegyei alkotják. Északon az ország legmagasabb csúcsát is hordozó Andok termékeny medencéket körülölelõ láncai hálózzák be az országot. A két hegyvidék között terül el az Orinoco folyóvizek által feltöltött, szavannás síksága. Az északon fekvõ Maracaibói-medence lagúnás partvidéke hatalmas kõolajkészletet rejt.

  • Gyenesdiás a Nyugat-Balaton üdülõfaluja!

    Gyenesdiás a Balaton északnyugati partján, a Keszthelyi-hegység koszorújában fekszik, 2 km-re Keszthelytõl és 7 km-re a világhírû gyógyfürdõtõl, Hévíztõl. A családbarát üdülõfalu a Nyugat-Balatoni Régió egyik kedvelt üdülõ- és kirándulóhelye, kiváló lehetõségeket nyújtva a pihenni, sportolni, kirándulni vágyók számára.

    Gyenesdiáson a szobakiadásnak csaknem 30 éves hagyományai vannak, míg az idegenforgalom 100 éves múlttal rendelkezik. A község kisebb fövenyes partú strandja kisgyermekes családok kedvelt fürdõhelye.

  • Békéscsaba

    A közel 64 ezer lakosú Békéscsaba Magyarország dél-keleti határán, Budapesttõl mintegy 200 km-re található. Békés megye legfontosabb közúti és vasúti csomópontja, autóval, vasúton, nemzetközi közforgalmi és sportrepülõtere révén akár közvetlenül repülõgéppel is megközelíthetõ.

    Évszázados épületeinek, megújult városképének, rendezvényeinek és a környék természeti értékeinek köszönhetõen egyre több turista látogat ide. Békéscsaba a megyei jogú városok között az egyik legtöbb zöldövezettel rendelkezõ település. Ligetekkel, virágokkal tarkított tereinek, hangulatos sétányainak köszönhetõen az ország legélhetõbb városai közé tartozik.

  • A török riviéra: Antalya

    A török riviéra: AntalyaAntalya a Földközi-tenger gyöngye, a török riviéra fővárosaként is emlegetik. Kaleici, a városközpont, ahol különös török és görög házak állnak védelem alatt, a legközkedveltebb része a városnak. A várost gyűrűként öleli körül a Toros-hegység, melynek a város különleges éghajlatát köszönheti: a hegység által körbezárt síkságon megreked a tenger felől érkező levegő. A nyári szezon itt már április végén elkezdődik és egyes helyeken egészen október végéig tart, a kedvező időjárásnak köszönhetően. Átlagosan az év 365 napjából 300-ban süt a nap.

  • New York kerületei: Manhattan (5/2. rész)

    Manhattan szigete 21 km hosszú és legszélesebb részén 3,7 km széles. Déli és északi csücske kivételével utcaszerkezete teljesen merõleges rács-szerkezetû, követi a Hudson folyó partvonalát.

    A Hudson folyóval párhuzamos utcák a sugárutak (Avenue), a merõlegesek az utcák (Street), többségük csak számot visel, az Avenue-k számozása az East Rivertõl felfelé emelkedik 1-tõl 12-ig (közöttük van néhány más sugárút is ami csak nevet, néhány más nevet és számot is visel), a házszámok délrõl emelkednek.

  • A Vatikán szerint a Zöld túrizmus mentheti meg a Földet

    Vatikánváros - Gyaloglás, környezetkímélõ közlekedés, természeti környezetben elhelyezkedõ szállodák - a Vatikán a nyári vakáció küszöbén a héten jó tanácsokkal látta el a turistákat, akiket felszólít a "felelõsség etikájára" a globális felmelegedés okozta károkkal szemben.

    "Az idegenforgalom jellegénél fogva hozzájárulhat az élet fennmaradásához a Földön és fékezheti az aggasztó globális felmelegedés kiszélesedését" - áll a Vatikán Elvándorlók és Úton lévõk Pápai Tanácsának közleményében.

  • Port au Prince, a Haiti Köztársaság fõvárosa

    Az ország délnyugati részén, a Karib-tenger Gonave-i öblének folytatásában levõ mélyvizû tengerág, a Szent Márk-csatorna délkeleti csücskénél fekszik.

    Port-au-Prince eredeti lakosai az arawak indiánok voltak, melyeket a harcias karibok irtották ki, majd miután Kolombusz 1492. december 25-én felfedezte Hispaniolát, a karibok is áldozatul estek a spanyol konkvisztádoroknak.

    A 16. század elejétõl a karibok helyére mintegy félmillió néger rabszolgát hurcoltak be Afrikából, a Guineai-öböl partvidékérõl.

  • Vendégváró tengerpart Lengyelországban

    A lengyel tengerpart az egyik legszebb Európában. A homokos strandok hosszan, szélesen nyúlnak el, a festõi partvonal pedig lapos homokpadokkal és magas, meredek sziklafalakkal tarkított. A partmenti fenyõerdõk gyantájával és a jóddal telített levegõ csodálatos hatása miatt a Balti-tengert egész évben látogatják a gyógyulni, felfrissülni vágyók. A balti-tengeri fürdõhelyek õrzött strandokkal, vizicsúszdákkal, röplabdapályákkal, vizibicikli, vízisí, kajak, vitorlás és...

  • Élményben Utazunk! – Pest Megye

    Pest megye, mely körülöleli Budapestet, fontos szerepet tölt be e kis országban. Akár kirándulni, pihenni, sportolni, múzeumba menni, kulturális programokon részt venni, fürdõzni szeretne – bármit megtalál.

    Sokaknak azonnal a Dunakanyar jut eszükbe, melyen nem is kell meglepõdni. Érdemes egy- vagy akár többnapos túrát tervezni e festõi tájra, mely minden évszakban a maga sajátosságaival együtt gyönyörû. A Pilisben megismerkedhet az egyedülálló növényvilággal, csodálatos ösvényeket barangolhat be akár gyalogszerrel, akár kerékpárral, egyénileg vagy szervezett túrák keretein belül.

  • The World - A világ kicsiben

    300 szigetbõl álló csoportot épít a legdrágább és legpompásabb arab város Dubai.

    A szigetek 3-4 hektáros területek, amelyek egy-két villát és nyaralót tartalmaznak. Azt azért nem árt tudni, hogy egy-egy szigetet egy-egy országról mintáztak, de sajnos Magyarország formájú sziget nem készült és nem is fog.

  • Namíbia

    Namíbia varázsát a szomszédos Dél-Afrikában jól ismerik, ám a kívülállók még csak most kezdik felfedezni sivatagjait, tengerpartját, bozótjait és az itt megtapasztalható határtalan szabadságot. Namíbia 1990-ben vált függetlenné, addig német, majd dél-afrikai gyarmat volt. Természeti kincsekben gazdag területével, modern infrastruktúrájával és tradicionális kultúrájával Namíbia elbûvöli az idelátogatókat. A Namíbiai-sivatagról azt állítják, hogy a világ legkorábban kialakult sivatagja.

  • A legnagyobb vidéki ötcsillagos hotel

    A legmagasabb színvonalú, öt csillaggal jelzett szállodák eloszlása meglehetõsen egyenlõtlen Magyarországon. A legtöbb Budapesten található, de még ott is furcsa módon, egy kerületben öt, s egymás tõszomszédságában kettõ is mûködik. Vidéken csak néhány. Közülük a legnagyobb nemrég kezdte meg mûködését Debrecenben a város legszebb helyén, a Nagyerdõ kapujában. Amikor Szûcs Jánost, a Hotel Divinus igazgatóját arról kérdeztük, nem túl merész-e az ország gyengébb vásárlóerejû felében lévõ cívisvárosban ötcsillagos hotelt nyitni, határozott nemmel válaszolt.

  • Szingapúr

    Szingapúr különleges hely. Figyelemre méltóan jól mûködik minden, hatékony és jól szervezett a társadalmi és a gazdasági élet, ugyanakkor az embereknek lehetõségük van arra, hogy gátlásoktól mentesen élvezzék az életet. Szingapúrban minden látogatónak azonnal feltûnik a hihetetlen modernség. A csúcstechnológia az élet minden pillanatában érezhetõ - de a hétköznapi és ünnepi szokásokban egyaránt érezhetõk az évszázados hagyományok.

  • Cseh köztársaság: nyugalom és kikapcsolódás

    Nyugalom és kikapcsolódás, ezek a szinonimák merülnek fel a legtöbb embernek a fejében, akik már egyszer ellátogattak a Cseh Köztársaságba, ebbe az elbûvölõ közép-európai országba.

    Õk már felismerték, hogy az Európai Unió eme új tagja több ezer kilométernyi turistaút által átszõtt gyönyörû természetet, hihetetlen mennyiségû kulturális mûemléket, festõi történelmi városokat és olyan nagy hírû fürdõket kínál az odalátogatóknak, melyekbe nemcsak gyógyulás, hanem pihenés céljával is érkeznek a vendégek.

  • Közlekedési információk: Párizs

    A párizsi közlekedési vállalat (RATP) 1949-ben a francia fõvárosi és a Párizs környéki régió tömegközlekedését ellátó, két állami vállalat összevonásából jött létre azzal a céllal, hogy egységesen irányítsa Párizs és agglomerációjának föld alatti és föld feletti tömegközlekedését, amelyet 1944-ig magáncégek biztosítottak.

    Az RATP elnökét a miniszterelnök nevezi ki. Az RATP-t egy külön szervezet, az egyéb közlekedési cégeket is dotáló, állami tulajdonú Párizs környéki Ile-de-France régió közlekedési szervezete (STIF) szubvencionálja.

  • Velence (Venezia) a meseváros

    Olyan mint valami meseváros ahol minden eltér a megszokott valóságunktól. A házak lábát a tenger vize mossa. Régi templomok ,paloták ,mûemlékek másutt is láthatók ,de itt minden házra kiírhatnák :mûemlék. Velence 1000 évig volt a Kelet kapuja és a távoli mesevilág hangulata még ma is ott lebeg a város falai között. Az õsi falakból áradó hangulat , a színek és a foltok játéka , a valószerûtlen környezet hatása alatt a szûk sikátorok és a zöldes víz? , kanyargó csatornák dísztelen házai is romantikus mezt öltenek.

  • Nem ért célba a Titanic

    Sokan egy nagy utazást, sokan a megváltást - egy új világot - remélték a hajóúttól. A hihetetlen méretekkel rendelkezõ vízi jármû gazdagokat, szegényeket, fehéreket, feketéket, egyszóval a társadalom minden rétegébõl származó utasokat vitt volna gyomrában. 1912. április 10-én indult elsõ útjára a világ talán leghíresebb és legrövidebb életû hajója, a Titanic. Amerikába menet tört ketté, és merült el a leküzdhetetlennek hitt hajó pontosan 1912. április 14-én. Jéghegynek ütközött, és elsüllyedt az Atlanti-óceánon. A szerencsétlenségnek 1513 halálos áldozata volt.