rss
  • New York még mindig az egyik legvonzóbb város

  • Share on Tumblr

    Mint Michael Bloomberg polgármester bejelentette, 2011-ben több mint 50 millió látogató – 40 millió belföldi és 10 millió külföldi – kereste fel az amerikai metropoliszt, 1,5 millióval többen, mint 2010-ben.

    Az 50 milliomodik látogatóvá egy a Rockefeller Centerben házasságot kötött brit pár két tagját választották, akiket 21 ezer dollár összértékû – költõpénzt, vásárlási utalványokat és vouchereket tartalmazó – csomaggal ajándékozott meg New York városa. A Daily Mail beszámolója szerint New York megengedheti magának a bõkezûséget, hiszen 2011-ben a város turisztikai bevétele elérte a 32 milliárd dollárt.


    Share on Tumblr
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Gesztesi Károly tart sajátos tárlatvezetés a szegedi Dalí kiállításon

    Több friss fejlemény is van a Dalí-kiállítással kapcsolatban. Az egyik, hogy most köszöntöttük a tárlat tízezredik látogatóját, Csóti Jusztinát. A kiskõrõsi diáklány Dalí-katalógust, könyvet, illetve képeslapokat, plakátot kapott ajándékba.

  • A neten is megvehetjük a vonatjegyet

    Az idén már lehetõvé teszi a vonatjegyek interneten történõ vásárlását a MÁV-START Zrt., márciustól pedig bevezeti az utazási kedvezményre jogosító kártyát és a diákoknak is érvényes 30 napos bérletet. Az internetes jegyvásárlás keretében az utas a világhálón kiválaszthatja, hogy hova és mikor szeretne utazni, majd a nagyobb pályaudvarokon elhelyezett automatákból, egy tízjegyû kód beírása után átveheti hely- és menetjegyeit.

  • Erdély

    Az gyönyörû, ha álom visszafénylik,
    s fel-felragyogtat várt tündérruhákat,
    s míg ölelkezik szépség s szomorúság,
    a lélegzõ táj a lelkünkbe láttat.

  • Nem javasolja a Külügyminisztérium a tibeti utazást

    Tekintettel a Tibetben kialakult helyzetre és rossz közbiztonságra, a Külügyminisztérium a magyar állampolgárok számára a Tibetbe történõ utazást nem javasolja. Hírügynökségi értesülések szerint legkevesebb 80 halottja van a hétvégi lhászai zavargásoknak.

  • Ûrturisták kerestetnek!

    Ûrturistákat toboroz egy angol cég Moszkvában - eddig heten jelentkeztek a kozmikus kalandra. Az angol Virgin Galactic, amely az egyesült államokbeli Új-Mexikóban építi a menetrend szerinti ûrjáratok indítására és fogadására szolgáló repteret, 200 ezer dollárért, azaz 35 millió forintért kínálja a kalandvágyó oroszoknak az utakat - olvasható a Komszomolszkaja Pravda címû orosz lap honlapján. A cég állítása szerint a rendszeres, "menetrend szerinti" ûrutazások már 2009-ben kezdõdnek. A hét reménybeli orosz ûrturista többségében tehetõs moszkvai vállalkozó, akik egyelõre inkognitóban szeretne maradni.

  • EU nyílt nap Washingtonban

    Immár több éve minden május 8-án (vagy az ahhoz legközelebb esõ szombaton) az Európai Unió országai kitárják kapuikat a washingtoni közönség elõtt. Ez az európai majálisokhoz hasonlatos esemény (Open Day) a szövetségesek nácizmus fölötti gyõzelmének állít emléket azon a napon, amikor 1945 májusában a német csapatok aláírták a feltétel nélküli kapitulációt.

  • Parov Stelar (A) lemezbemutató

    Parov Stelar, azaz Marcus Füreder többéves kitartó lemezlovaglás után 2004-ben hozta létre saját önálló kiadóját, az Etage Noirt, és készítette el elsõ albumát, ami azonnal hatalmas sikert aratott. A bécsi elektronikuszenei hagyományokat követve szépséges dzsessz-hangzások ötvözõdnek füstös funkokkal és dubokkal, pörgõs, vérpezsdítõ groove-okkal.

  • Budapest és Magyarország a Top 10-ben

    A rövid távú utazások célállomásai között Magyarország a csoportok számát tekintve a 10. helyen áll.

  • Magyarország is bemutatkozott a New York Times Travel Show-n

    A háromnapos rendezvény során 110 ország 500 kiállítója között a Magyar Turizmus Zrt. New York-i irodája is képviseltette magát.

  • Turizmus-e a zarándoklat?

    A nyugat-európai példa hatására Magyarországon is egyre többen indulnak útnak akár vallási, akár önismereti célokkal, bár a zarándoklat és a profán turizmus közötti határ egyre inkább elmosódik – köszönhetõen a reklámoknak és az utazási irodáknak.

  • A fel nem használt jegyek árát adják vissza

    A MÁV-Start Zrt. a munkabeszüntetés miatt elhalasztott utazásokra szóló, elõreváltott menet- és helyjegy árát a kezelési költség levonása nélkül különbözõ szabályok szerint téríti vissza. A társaság közleménye szerint ha az utas a munkabeszüntetés miatt az utazás megkezdése elõtt, november 21-én 00.00 órától kezdve, november 22-én 12.00 óráig úgy dönt, hogy lemond az utazásáról, az elõre megváltott menet- és helyjegyek árát, valamint az IC/IP pótjegy árát kezelési költség levonása nélkül visszatérítik.

  • Játék a kastélyban - vígjáték

    Ádám Albert, a fiatal zeneszerzõ akaratlanul is fültanúja lesz a szomszédos szobában lakó menyasszonya szerelmi légyottjának. Annie, a primadonna Almádyval, az öregedõ hõsszerelmes színésszel keveredik intim helyzetbe, és nem is sejti, hogy az olasz kastélyba már megérkezett võlegénye és két színmûíró kollégája.

  • San Franciscóból Párizsba 2 perc alatt

    10 órás repülõutat sûrített 2 percbe videójában Nate Bolt, aki a felvételt a YouTube videómegosztó portálon tette közkinccsé.

  • Kabaré Berlin

    2007. július 13., 20.00 óra - Petõfi Irodalmi Múzeum, 1053 Budapest, Károlyi Mihály utca 16.

  • Hi-Szen, a guruló madár

    Van valahol egy parányi élõlény, szürke, bolyhos kis csomó, egyetlen piros tollal:
    Hi-szennek hívják. Madár õ, de nem ám közönséges. Repülni nem tud, még csak gurulni sem, mégis bejárta az egész világot. Bárhová vetette sorsa, mindig megtalálta a módját, hogyan kell jónak lenni, másokon hogyan lehet segíteni. Így találkozik össze Hajnival, a fogyatékos kislánnyal, akivel a pacsirta dalai segítségével tovább folytatják a barangolást a nagyvilágban.

  • WIFI a magyar buszokon

    80 távolsági járaton térítésmentesen használható a Wi-Fi internetkapcsolat utazás közben. Mind a munkában, mind pedig a szórakozásban kitûnõ társ lehet, gyors és egyszerû internetelérést biztosítva a felhasználóknak.

  • Balatoni varázslat

    Lelkes Miklós: Balatoni varázslat

  • Mi lesz veled görög turizmus?

    Lezárt utak, sztrájkok miatt bezárt múzeumok és régészeti parkok fémjelezik a görög gazdasági válságot. Mindezek mostanra a korábban húzóágazatnak számító turizmust is komoly veszélybe sodorták.

  • A 200. Boeing is megérkezett

    Az Air France megkapta a 383 férõhelyes, három fülkével felszerelt Boeing 777-300ER legújabb változatát. A típus a társaság 200. Boeingja 1955 óta.

  • A mosolyjelzésekre szavaznak az éttermekben a németek

    A németek 93 százaléka szavaz arra, hogy a biztonságosan mûködõ éttermeket és vendéglátóhelyeket smileyval, mosolygó fejekkel jelöljék meg.

  • Párizs udvariatlan, de a leglátogatottabb

    A Párizsi Idegenforgalmi Hivatal felmérése szerint a francia fõváros vendégszeretetbõl 60 világváros közül csak az 52. helyet kapta meg turisták véleményezése alapján, pedig a Párizsban dolgozók 20 százalékának a munkája közvetlenül vagy közvetve függ az idegenforgalomtól.

  • Jó minõségûek a magyarországi fürdõvizek

    A Balaton, a Velencei-tó és a Tisza-tó strandjain is jó a vízminõség - közölte az MTI-vel Kádár Mihály, az Országos Környezetegészségügyi Intézet Vízhigiénés és Vízbiztonsági fõosztályvezetõ fõorvosa.

  • Retro-festésû géppel ünnepli megalakulásának 65. évfordulóját a Malév

    A Malév 65. születésnapjának alkalmából egyik Bombardier Q400-as típusú repülõgépét az 1960-as éveket idézõ Malév-festéssel látta el. A turbólégcsavaros gépre jól illõ korhû dizájn eredetileg 1960 és 1974 között volt a légitársaság Il-18-as repülõgépeinek hivatalos festése. A nemzeti légitársaság a jeles évfordulót az utazóközönségnek szóló nyereményjátékkal is támogatja.

  • Még mindig autóval utaznak a dánok

    Hiába a fapados légitársaságok olcsó repülõjegyei, a dánok még mindig inkább a saját autóval történõ utazást részesítik elõnyben. Az FDM Travel (dán utazásszervezõ) felmérése szerint a dánok 50%-a saját gépkocsiját választja közlekedési eszköznek, ha nyaralni indul. A legtöbben ezt azzal indokolják, hogy így saját tempójukban tudnak utazni, õk döntenek róla, hogy hol és mikor állnak meg.

  • 2007 – a 15. Sziget - Újra zakatol a Locomotiv

    Nyolc nap önfeledt szórakozást ígér az idei, jubileumi Sziget. A szokásos egyhetes bulit ugyanis a Locomotiv GT zenekar koncertje nyitja meg a „nulladik” napon, azaz augusztus 7-én.

  • Dél-Amerika

    Peru

    A turisztikai fõszezon június és augusztus között van, ilyenkor a legkellemesebb az éghajlat. Sajnos a legtöbb nagy ünnepet az esõs évszakban tartják, így ha ezekre vagyunk kíváncsiak, sajnos fel kell készülnünk az esõre. A tengerpartot december és március között érdemes felkeresni. Éghajlatára a két évszak, a nedves és a száraz, jellemzõ. Ezen belül azonban jelentõs eltérések tapasztalhatók, attól függõen, hogy melyik országrészt tekintjük. A partvidéken és az Andok nyugati oldalán a nyár decembertõl áprilisig tart, ilyenkor az idõ nagyon kellemes. Az év többi hónapjában azonban leszáll a garúa a parti köd és a napot olykor hetekig nem lehet látni. Az Andok többi részén a száraz évszak májustól szeptemberig tart, az év fennmaradó felében viszont rengeteg csapadék hullik. Az Amazonasnál szinte minden nap trópusi esõkben lehet részünk.

  • Mosdatlanul, ing nélkül tilos villamosra vagy buszra szállni Eszéken

    Igor Medic, a városi közlekedési vállalat igazgatója bejelentette, hogy új jogszabályt, illemkódexet dolgoztak ki, megkísérelve ezzel kiszûrni a mosdatlanságtól szagos és a meztelen felsõtestû utasokat villamoson, autóbuszon.

  • Törölt utazási irodák

    Harminc utazási irodát törölt a nyilvántartásból a Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatal, miután módosították a róluk szóló kormányrendeletet. A Magyar Utazásszervezõk és Utazásközvetítõk Szövetségének elnöke felháborodott a döntésen.

  • Látogatói csúcs a Múzeumok éjszakáján - több mint 330 ezer vendég országszerte

    Budapest - Ismét megdõlt a látogatói rekord a Múzeumok éjszakáján: az elõzetes adatok szerint idén több mint 330 ezren vettek részt országszerte a programokon - közölte az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) sajtóirodája hétfõn az MTI-vel.

    A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint idén Budapesten több mint 162 ezren, vidéken pedig több mint 170 ezren zarándokoltak el a múzeumokba - írták a közleményben, hangsúlyozva, hogy az adatok még nem véglegesek, hiszen a jelentések még mindig folyamatosan érkeznek be a minisztériumba.

  • Kiskunmajsa és kistérsége kvíz 1. fordulója

    2007. február 27-én 14.00 órakor rendezzük meg a Kiskunmajsa és kistérsége kvíz 1. fordulóját az általános iskolák részvételével a Művelődési Központ emeleti nagytermében.