rss
adó 1 százalék gyermekvédelem támogatása adóbevalláskor
  • Test-Nevelés

  • Share on Tumblr

    A 20. század és ennek nyúlványa a mostani egyre nagyobb tudományos apparátussal, egyre konzekvensebben ered a testértelmezések, testbeszédek, testreprezentációk nyomába, ezt teszi a filozófia, a filmelmélet, az irodalom, a kulturális antropológia, a mentalitástörténet és van még jó néhány tudományos és művészeti szegmens.

    Szeged, Grand Café (Mozi és Kávézó), 2007. február 15 - 17.

    A performance-művészet, a body-art mellett számos, a művészetelmélet hatókörén kívül eső új műfaj jelentkezett, s virul, hanyatlik, újraszületik mindmáig. A testidentitás keresése reneszánszát éli. Életművek haladnak eme diszciplína mentén, tudományos értekezések, folyóirat különszámok, tanulmánykötetek születnek szerte a világon, s a kérdésnek vannak kiváló szakértői Szegeden is.

    A Grand Café most arra vállalkozik, hogy Test-nevelés cím alatt néhány napon keresztül – a lehetőségekhez mérten széles körűen – bemutassa a test-problematika néhány filozófiai, irodalmi, filmes, színházi, történelmi és természetesen képzőművészeti aspektusát. Az előadásokat, kerekasztal-beszélgetéseket a testfilmek kontextusába helyezik, de korántsem mondható, hogy ellazító momentumként, hiszen ezek az egyébként már klasszikussá nemesedett alkotások nagyon is igénybe vesznek, megdolgoznak majd mindenkit testestől-lelkestől.

    A három napon át tartó rendezvényen különböző szakmák kiválóságai szólalnak fel, de beszélgetések éppúgy színesítik a programot, mint mára már legendássá vált test-filmek vetítései, elemzései.


    Share on Tumblr
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • A Toy Dolls SZIN-re lép

    Tovább erõsödik a Szegedi Ifjúsági Napok nemzetközi felhozatala. A korábban bejelentett sztárok - Transglobal Underground, The Tarantinos, Adam Freeland, Covenant, Tom Novy, Jerry Rospero – mellett fellép majd a klasszikus punk-periódus utáni idõszak egyik legismertebb, legnépszerûbb zenekara, a Toy Dolls és a fanfárzenét játszó francia Les Touffes Krétiennes. A SZIN aTisza parti város Újszegedi Partfürdõjén, augusztus 23-24-25-26-án várja látogatóit.

  • Több száz utazási szakember Magyarországon

    Európa egyik legnagyobb utazásszervező cége, a Novasol Budapestet választotta 2007. évi katalógusbemutatója helyszínéül. 2007. március 2. és 4. között közel 300, Európa számos országát képviselő utazási szakember vesz részt az eseményen.

  • Rasztafári zarándokturizmus

    Jamaica be kívánja indítani a vallásos turizmust az ország területén, hogy ezzel is fellendítse hanyatló gazdaságát - jelentették be kormánytisztviselõk és üzleti vezetõk. A 2009-ben elkészülõ új konferenciaközpont ad majd helyet azon tanácskozásoknak, amelyeket a vallási érdeklõdésû turisták látogathatnak a világ bármely pontjáról - mondta Edmund Bartlett idegenforgalmi miniszter.

  • Szenvedélyek napja

    2006. május 30-én ismét megrendezésre kerül a Szenvedélyek Napja. Az ingyenes rendezvény helyszíne nyolcadik alkalommal is a Corvin Budapest Filmpalota és a Kultiplex Mûvelõdési Ház. A Szenvedélyek Napja kísérletet tesz arra, hogy a legátfogóbban járja körül a szenvedélybetegségek teljes spektrumát, azok felismerésétõl és megelõzésétõl a gyógyulási lehetõségekig. A szakemberek által vezetett közérthetõ elõadásokat kulturális események, filmvetítések és koncertek színesítik. A rendezvényt 1999-ben a Sziget Kulturális Szervezõiroda és a Félúton Alapítvány hozta létre, sikerét jól mutatja, hogy évek óta telt ház elõtt zajlik.

  • Közösen népszerûsíti a MALÉV új, barcelonai járatát az MT Zrt. és a légitársaság

    A Magyar Turizmus Zrt. a Légi Marketing Alap (LMA) nyújtotta lehetõségnek köszönhetõen közös promóciós kampányt indított a MALÉV barcelonai járatnyitásához kapcsolódóan.

  • Magyarország Indiára fókuszál

    Dél-Ázsia vezetõ utazási szaklapja, a TRAVTALK, március 1-jén, a berlini ITB vásár alkalmából megjelent különszámában „Magyarország Indiára fókuszál” címmel közölt cikket. Az összeállításban bemutatják, hogy hazánk, a Magyar Turizmus Zrt. koordinálásával, milyen ütemezéssel kíván belépni az indiai utazási piacra.

  • Az 5 legjobb látnivaló Ázsiában

    Bár a kínai és indiai gazdasági fejlõdés az elmúlt években szédítõ sebességgel gyarapodott, utóbbi fel sem került a Forbes magazin "5 leglátogatottabb ázsiai helyek" listájára. A prímet egyértelmûen Japán és Kína viszi, ráadásul nem is inkább a klasszikus kultúrával, hanem a fényûzéssel, pompával és szórakoztató központokkal.

  • A Frommer házaspár népszerûsítette Magyarországot az Egyesült Államokban

    A Magyar Turizmus Zrt. 2008. évi marketingtervében az Egyesült Államok a legjelentõsebb küldõpiacok között szerepel. Az USA 527.566 vendégéjszakával – Németország, Ausztria és Nagy-Britannia után – Magyarország negyedik legjelentõsebb küldõországa volt 2007-ben. A nemzeti turisztikai marketingszervezet tengerentúli képviseletetének szervezésében a Társaság két jelentõs szakmai, illetve nagyközönségi kiállításon képviselte Magyarországot az Egyesült Államokban, a közelmúltban.

  • Törölt utazási irodák

    Harminc utazási irodát törölt a nyilvántartásból a Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatal, miután módosították a róluk szóló kormányrendeletet. A Magyar Utazásszervezõk és Utazásközvetítõk Szövetségének elnöke felháborodott a döntésen.

  • Budapesti „spartyra” invitál az EasyJet fedélzeti magazinja

    A 2 milliós olvasótáborral rendelkezõ EasyJet fedélzeti magazin májusi számában hosszú cikk jelent meg a magyar fõvárosról és a budapesti fürdõéletrõl. A hatoldalas írás – amelynek megjelenését a Magyar Turizmus Zrt. londoni külképviselete segítette – májusban a teljes EasyJet flotta fedélzetén olvasható – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség

  • Egyiptomi vám

  • MTA: a Balaton kiválóan alkalmas fürdésre és vízi sportokra

    Budapest - A Balaton kiválóan alkalmas fürdésre és vízi sportokra - hangsúlyozza az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézete szerdai közleményében. Mint a dokumentum rámutat, magas a vízállás, június közepére a szórványos halpusztulások is megszûntek.

  • Biztonsági tudnivalók ha külföldre utazunk

    Nyaralás vagy céges utazás, kiküldetés során fokozott veszély leselkedik az óvatlan, felkészületlen kártyatulajdonosokra. Összeállításunkból megtudhatja, melyek azok a szükséges óvintézkedések, amelyek betartásával minimalizálja a visszaélésekbõl adódó kockázatot.

  • Az Utazási és Turisztikai Világtanács csúcstalálkozója Magyarország részvételével

    Május 25-27. között Pekingben tartotta 10. nemzetközi csúcstalálkozóját az Utazási és Turisztikai Világtanács (World Travel & Tourism Council - WTTC „A világ vezetõ iparága – új határok elérése” témára építve. Az eseményen a világ turizmusának vezetõi gyûltek össze, hogy megvitassák az iparágban rejlõ jelentõs potenciálokat a világszintû fenntartható fejlõdés és a gazdasági növekedés érdekében.

  • Offspring a VOLT-on!

    A kaliforniai punk legsikeresebb zenekara, az Offspring is fellép a VOLT fesztiválon - jelentették be a szervezõk. A zenekar július 5-én ad koncertet a soproni fesztivál nagyszínpadán, így a VOLT közönsége az elsõk között kaphat elõben is ízelítõt a csapat június végén megjelenõ lemezanyagából. A zenekar elõször koncertezik hazánkban.

  • X. Nemzetközi Tiszai Halfesztivál Szegeden

    Szeptember 1-én kezdõdik a X. Nemzetközi Tiszai Halfesztivál Szegeden. A három napos rendezvény keretében halfõzõ versenyt is rendeznek, amelyre már eddig is több százan jelentkeztek és a fesztivál "nulladik napján", csütörtökön mûsorokkal várják az érdeklõdõket; a Belvárosi-híd alatt, a Roosevelt téren cigányzenekarok gondoskodnak a hangulatról.

  • Már nincs veszélyben a brazil turizmus

    Brazília számos fontos eseményrõl számolhat be, melyet az elkövetkezendõ években tartanak az országban. Az egyik ilyen lesz a 2014-es labdarúgó világbajnokság, melynek vonzereje jó hatással lehet a turizmusra. 2016-ban, Rio de Janeiróban kerülnek megrendezésre az olimpiai játékok, mely esemény minden bizonnyal tovább erõsíti majd az idegenforgalmi ágazatot.

  • Riksák Firenzében

    Riksák viszik a turistákat Firenze központjában. Toscana fõvárosának önkormányzata az elsõ Olaszországban, mely engedélyezte e közlekedési eszköz bevezetését - a taxisok tiltakozása közepette.

  • Oldtimerek randevúja

    Budapest, Roosevelt tér, 2007. július 14. szombat 16:00h - Az oldtimer tulajdonosok nem egyszerûen egy autót birtokolnak, hanem egyfajta életérzést is közvetítenek. Kétségtelen, hogy ezeknek a veterán gépcsodáknak már a látványa is lenyûgözõ, hát még ha valaki a volánja mögé ülhet.

  • Becsõdölt az Aeroviva

    Megszünteti mûködését az Aeroviva utazási iroda - értesült a Népszabadság Online. A cég hétvégén vált meg dolgozóitól közös megegyezéssel, honlapja ma reggel állt le. Az itt található közleményben a nehéz gazdasági helyzetet jelölik meg okként – írja az internetes lap.

  • Bõvült a sztárprogram a VOLT-on

    Kevesebb, mint 100 nappal a 15. VOLT Fesztivál indulása elõtt újabb nemzetközi sztárok részvételét jelentették be a szervezõk.

  • Csabai sörfesztivál és csülökparádé

    2007. május 23 - 28. - Városi Sportcsarnok, 5600 Békéscsaba, Gyulai út

  • Snoop Dogg - éppen 1 hónap múlva nálunk!!!

    A hiphop nem lenne mára ilyen gazdag és színes mûfaj, és a világ sem lenne az igazi, ha õ nincs. Ki Snoop Dogg? Kultikus hiphop elõadó, producer, rendezõ, fociedzõ, családapa és hobbistrici. Július 12-én fergeteges koncerttel szédíti a magyar közönséget is, bepótolva elmaradt áprilisi elõadását. Egyszeri tartós élmény - hiszen ki tudja, mikor fordul még egyszer erre a hiphop nagykutyája.

  • VII. Gyulai böllér napok

    2007. április 20 - 22. - Várkert, 5700 Gyula

  • Szegedi Szabadtéri Játékok 2006

    Szabadtéri muscial-világpremier, opera-bemutató, kortárs balett – a Szegedi Szabadtéri Játékok sikeres idei évadjának lezárásával megindult a 2006-os rendezvénysorozat programjának összeállítása. A fesztivál vezetõi a jövõre 75 éves Játékok mûsorán is számos népszerû produkcióval várják a látogatókat.

  • Regisztrációs jegy nélkül sem kell fizetni az utazásért

    Az elõzõ kormány szándékaival ellentétben július elsejétõl nem kell pótdíjat fizetniük a regisztrációs jegy nélkül utazóknak. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium decemberig dönt arról, hogy miként követik nyomon a díjmentes utazásokat.

  • Rudolf – Az utolsó csók

    A Budapesti Operettszínház, a bécsi Vereinigte Bühnen (Ronacher, Raimund musical színházak tulajdonosai, Elisabeth és Mozart! produkciók jogtulajdonosai) és a Szegedi Szabadtéri Játékok koprodukciójában készülõ elõadás igazi kuriózum, hiszen aktív, közös munkában formálódik a történet és a muzsika, a szerzõk, a bécsi producerek és a magyar elõadás rendezõje, Kerényi Miklós Gábor együttmûködésében.

  • Air France: in-flight mobiltelefon-szolgáltatás

    Az Air France a világ elsõ olyan légitársasága, amely in-flight mobiltelefon-szolgáltatást biztosít nemzetközi járatain. Mostantól a Mobile OnAir rendszernek köszönhetõen az európai vonalakon közlekedõ egyik Airbus A318-as típusú repülõgépen utazók sms és mms üzeneteket küldhetnek és fogadhatnak, illetve e-maileket küldhetnek minden olyan telefonon keresztül, amely internet hozzáféréssel rendelkezik.

  • Keresik az ország legjobban fizetett úszómesternõjét!

    Sárváron dolgozik majd az elsõ magyar BAYWATCH-lány

    Tíz nap alatt akár 250.000 Ft-ot is kereshet az a szerencsés nyertes, aki jelentkezik a sárvári Gyógy- és Wellnessfürdõ legújabb álláshirdetésére. Ide keresik az ország legjobban fizetett úszómesternõjét, akinek nemcsak úszni kell tudnia, hanem csinosnak, okosnak, udvariasnak és tájékozottnak is kell lennie.

  • Útjára indul az úszó város

    Befejezte próbaútját, és útra készen áll Oslo kikötõjében a világ legnagyobb luxushajója, a Freedom of the Seas. A hatalmas építmény lepipálja az eddigi legnagyobb utasszállítót, a Queen Mary 2-t, ráadásul eddig soha nem látott szórakozási lehetõségeket kínál. Fedélzetén lehet sziklát mászni, szörfözni, ezenkívül hatalmas golfpálya és egy ka- szinó is a tehetõs nyaralók rendelkezésére áll.