rss
kutya cica örökbe fogadás állatvédelem szja 1%

  • Erdély látnivalói

  • Erdély látnivalóiA magyar állampolgárok évente több mint egymillió alkalommal keresik fel, viszont ennél jóval kisebb azoknak az aránya, akik turistaként jönnek a régióba. Számottevő még a nyugat-európai turisták száma is. Románia világörökségi helyszínei közül Erdély területén találhatók a következők: Erdély erődtemplomos falvai, Dák erődítmények, Segesvár történelmi központja, illetve Máramaros fatemplomai. Ha Erdélybe látogat valaki, hirtelen el sem tudja dönteni merre induljon, annyi látnivaló van, amiket nem szabad kihagyni.

    bohócdoktor vizit szja 1%

    Brassó Románia leggyakrabban látogatott idegenforgalmi célpontja. Nevezetes látnivalói: a Fekete Templom, a Szent Bertalan evangélikus templom, a római katolikus templom, és a város erődítményei. A várostól 30 kilométerre fekszik Drakula kastélya, amely a környék legnagyobb vonzerejét jelenti.

    Kolozsvárt Erdély fővárosaként tartják számon, intézményei, gazdagsága és a politikai élete tette azzá.Brassó után a második legnagyobb város Erdélyben. Nevezetesebb látnivalói a Szent Mihály-templom, Mátyás király lovas szobra, Bocskai István és Mátyás király szülőháza, a Farkas utcai református templom, a Házsongárdi temető és a botanikus kert.
    A Szent Anna-tó egy krátertó az Erdélyi Csomád-hegység (Hargita megye) egyik kialudt vulkáni kráterében, Tusnádfürdőhöz közel. Része a Mohos Természetvédelmi Területnek, amely a Csomád két kráterét foglalja magába. A tó mellett található a Szent Anna-kápolna, ahol minden évben Anna-napi búcsút rendeznek, melyre katolikus hívők tömegei zarándokolnak el.
    A Tordai-hasadék Erdély egyik legszebb és talán legtöbbet látogatott kirándulóhelye. A monumentális sziklafalak, a fantasztikus karsztképződmények és barlangok minden látogatóban mély nyomot hagynak.A tudományos magyarázat szerint egy mészkőbarlang tetejének beomlásával jött létre a mintegy három kilométer hosszú szurdokvölgy. A hatalmas, akár kétszáz méteres magasságot is meghaladó sziklafalak között a Hesdát-patak folyik. A hasadékban 32 barlangot tártak fel, de többségük megközelítése kifejezetten nehéz és veszélyes. A sziklafalak alpinisták kedvelt célpontjai.
    A Gyilkos-tó egy természetes torlasztó a Hagymás-hegységben, a Keleti-Kárpátokban, Hargita megye északkeleti részén. 1837-ben keletkezett egy közeli hegyről lecsúszó törmelék következtében. Még ma is kiállnak a völgy elöntött fenyőcsonkjai. Neve a felette emelkedő Gyilkos-hegy nevéből való, amely talán egy egykori gyilkosságra utal, de utalhat a hegyre vezető ösvények veszélyes voltára is.


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Milliárdokat ér a bálnafigyelésre épülõ ökoturizmus

    Világszerte több mint 2,1 milliárd dollár (488 milliárd forint) bevétel származott tavaly a bálnafigyelésre épülõ ökoturizmusból, amely évente 10 százalékos növekedés elé nézhet - derült ki egy friss tanulmányból.

    A legújabb eredmények ismét feleleveníthetik azt a régóta tartó vitát, hogy vajon a tengeri emlõsök élve vagy halva érnek-e többet. A Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság (IWC) múlt heti agadiri ülésén ötéves stratégiai tervet fogadott el, amelynek célja a bálnalesek gazdasági elõnyeinek és ökológiai kockázatainak feltérképezése.

  • Nemcsak a húszéveseké az utazás

    A teljes népesség 73 százaléka nem volt üdülni az elmúlt 12 hónapban, az 50 éven felüli korosztályban ez az arány 80 százalék, a 65 felettiek esetében pedig 87 százalék. Mégis, az 50 felettiek 23 százaléka tervez üdülést - mondta 50+ utazási kiállítás szervezõje. Számítani kell tehát az ötven év feletti korosztállyal és korosztályra. Az 50 év felettiek legnagyobb arányban Magyarországon töltöttek el legalább 5 napot üdülés céljából. Kedvenc külföldi úti céljuk: Ausztria, Olaszország, Görögország, Románia és Horvátország - idézték a szerdai tájékoztatón az egyik közvéleménykutató cég felmérését.

  • Hajdúszoboszló

    Hajdúszoboszló Hajdú-Bihar megye egyik idegenforgalmi központja. A város arculatát leginkább az immár több mint nyolcvanéves fürdõkultúra határozza meg.

    Az alföldi kisváros közkedveltségét messze földön híres gyógyvizének és az erre épült hatalmas 30 hektáros, korszerû infrastruktúrájú gyógy- és strandfürdõjének köszönheti, melyben a mediterrán tengerparti medence és sok más élményt nyújtó attrakció mellett jelentõs vonzerõt gyakorol az országban elõször megépült AQUAPARK.

  • Kecskemét

    Kecskemét 110 ezer lakosával Magyarország hetedik legnépesebb városa. Fontos közlekedési útvonalak találkozásánál fekszik, Budapesttõl 85 km-re található.

    A dél-alföldi régió fontos gazdasági központja, Bács-Kiskun megye székhelye. Szorgalmas, minden új dologra nyitott, a folyamatosan beköltözõ idegeneket bizalommal fogadó városlakók tették Kecskemétet az évszázadok során virágzó településé. A kecskeméti országos vásárra már 1393-ban távoli vidékekrõl érkeztek vásározók. Országos jelentõségûvé az 1600-as években vált– az évszázados magyar-török háborúskodás idején – a vallási és gazdasági önállóságát mindvégig megõrzõ város.

  • Velence (Venezia) a meseváros

    Olyan mint valami meseváros ahol minden eltér a megszokott valóságunktól. A házak lábát a tenger vize mossa. Régi templomok ,paloták ,mûemlékek másutt is láthatók ,de itt minden házra kiírhatnák :mûemlék. Velence 1000 évig volt a Kelet kapuja és a távoli mesevilág hangulata még ma is ott lebeg a város falai között. Az õsi falakból áradó hangulat , a színek és a foltok játéka , a valószerûtlen környezet hatása alatt a szûk sikátorok és a zöldes víz? , kanyargó csatornák dísztelen házai is romantikus mezt öltenek.

  • Ausztrália kulturális központja: Sydney

    Ausztrália kulturális központja: SydneyA város az első brit gyarmat, 1788-ban alapította Sydney Cove és Arthur Phillip, az első flotta két parancsnoka, akik az elítélt raboknak hoztak létre egy büntető kolóniát. Ez a várost övező dombokon (a mai Port Jackson vagy közismert nevén Sydney Harbour városrésznél) jött létre, ahol a mai Operaház és Harbour Bridge (Kikötői híd) áll. A várost ma nemzeti parkok, számos öböl, folyók, strandok veszik körbe, köztük a híres Bondi Beach. A városban számos nevezetes park van, köztük a Hyde Park és a Királyi Botanikus Kert.

  • Pápa

    A város területén a középkorban 11 falu volt, melyekbõl kialakult az a település, mely 1398-ban már civitas, 1401-tõl pedig oppidum. A városiasodásban jelentõs szerepet játszottak a szerzetesrendek (a ferencesek 1475-ben, a pálosok 1638-ban telepedtek le Pápán), illetve a nagybirtokos családok (Zápolya, Török, Esterházy). A városban szinte a reformáció kezdetétõl hódítottak a protestánsok tanai. Lelkész volt Pápán Sztárai Mihály, a neves író, Huszár Gál és Dávid, akik nyomdászok is voltak.

  • Amerikai Virgin-szigetek

    Az Amerikai Egyesült Államok önkormányzat nélküli területe.

    Az Atlanti-óceánon, pontosabban a Karib-tengeren található ez a terület, körülbelül 140 kilóméterre, Puerto Rico-tól keletre. 4 fõ sziget tartozik ebbe a csoportba: Saint John, Saint Thomas, Saint Croix és Water Island, illetve néhány tucat kisebb szigetecske.

    Az Amerikai Virgin-szigeteket leginkább a fehér homokos strandjairól ismerhetjük, ilyen például Magens Bay és Trunk Bay, illetve találhatók még erre stratégiai kikötõk is.

  • Nabateusok földjén

    A Jordán Haszemita Királyság fiatal állam, még nincs százéves. De történelmi emlékei a civilizáció legkorábbi idõszakából származnak. Még pénzét, a jordán dínárt is a római kori denarius mintájára verik. Az ország és az egész Közel-Kelet legérdekesebb látnivalója Petra, az eltemetett nabateus város. A települést a Biblia Szela néven említi, amely héberül sziklát jelent. Ennek görög fordítása Petra; az arabok Wadi Moussa-nak, Mózes völgyének nevezik. Nincs még egy hely a Földön, ahol ennyire belesimulna a város a tájba: nagy részét a sziklákba vájták.

  • Extrém szálláshely Svájcban

    A svájci Wallis régióban található Chablais-Portes du Soleilben egy elegáns sátortábor várja a síelõket. A Whitepod cég által kialakított bolondos szálláshely közvetlenül a Villars-Gryon síterület közepén található. A szálláshelyeket építtetõ, ökoturizmus terén tevékeny cég kizárólag újrafelhasználható anyagokból építette és rendezte be a fa talapzaton álló sátrakat; többek között fatüzelésû kályha és petróleumlámpa teszi hangulatossá a belsõ teret. A sátrakban megszálló vendégek a síelésen túl a hótalpas túrázást, jégfalmászást és...

  • A világ 7 új csodája - az indiai Taj Mahal

    A régészek 671 nevet találtak az iszlám mûemlék homokkõ falába faragva. A pompás Taj Mahalt a mogul császár, Dzsahán sah építtette kedves felesége, Mumtaz Mahal emlékére. Mumtaz gyerekszülésbe halt bele 1630-ban, és a császár, India ötödik mogulja szerette volna, ha Agrában, ahol az uralkodói udvar helyszínén egy fehér márvány síremléket építenek az emlékére. A régészek valószínûnek tartják, hogy az a névlista, amely az épületnek a Yamuna folyóra nézõ északi oldalán találtak, a kõmûveseké. A neveket az Indiai Régészeti Felmérés vizsgálata során fedezték fel.

  • A kínai piramisok

    A történelmi Kína építészeti alkotásai közül jól ismert a nagy fal vagy a tiltott városok, de a kínai piramisok léte a nagy nyilvánosság és a történészek számára is egészen az 1990-es évek elejéig ismeretlen volt.

    Kínában mintegy 100 piramist tartanak nyilván, amennyiben piramison négyzet és téglalap alapú (csonka) gúla építményeket értünk. Ezek nagy része Xi'an város közelében találhatóak, mintegy 70 mérföldes körzetben a Qin Lin Völgyben. További piramisok lelhetõk fel Qin Ling Shan hegységben, Xianyang városka közelében, Stensi mellett, a Wei Ho folyó mentén, és a Taibai Shan hegységben.

  • Kína 4 legszebb városa (képgaléria)

    Az utazunk.com legújabb Ázsiai cikkében megismerhetik Kína legimpozánsabb és legtrendibb 4 városát.

    A sorozatban bemutatásra kerülõ 4 város minden szempontból megfelel a modern város követelményeinek: csillogó fények, pezsgõ nappali-éjszakai élet, felhõkarcolók és elsõre tökéletesnek tûnõ infrastruktúra. Nem meglepõ, hogy Sanghaj a régóta "Kelet Párizsaként" ismert város jött ki gyõztesen. Kína turizmusa a világ turizmusában meghatározó szerepet tölt be.

  • Lake City: A természet és a modern építészet találkozása

    Az észak-floridai Lake City város közelében található a híres floridai indián törzsfõnökrõl elnevezett Osceola National Forest.

    Az erdõt szép tavak, kisebb mocsarak tarkítják, a legnagyobb tó, az Ocean Pond partja strandolásra is alkalmas. Az észak-floridai White Spring kénes tartalmú gyógyforrásáról ismert, ízületi bántalmak és reuma gyógyítására használják - már az indiánok kora óta. A törzsek szent területnek tartották, tilos volt megtámadni a más törzsbelieket, ha a forrásnál kerestek gyógyulást.

  • Budapest a Világörökség része

    A budapesti Dunapart épületein jól megfigyelhetõk a magyar fõváros történelmének különbözõ idõszakai. Ez egyike a világ kiemelkedõen szép látképeinek.

    A Világörökség részét képezi a budai oldalon a Mûszaki Egyetem néhány épülete és a Lánchíd által közrefogott terület, a Gellért fürdõ, a gellérthegyi Szabadság szobor és a Citadella, valamint a budai Vár épületei és a Dunapart a Margit hídig. A pesti oldalon védettséget élvez a Parlament, a Lánchíd pesti oldalán található Roosevelt tér a Magyar Tudományos Akadémia és a Gresham palota épületével, valamint a Dunapart egészen a Petõfi hídig.

  • Dubai a luxus világa

    Ha utazásunk alkalmával sokat akarunk pihenni egy kényelmes, gyönyörû és luxus körülmények között, akkor irány a beduin törzsek és a gyöngyhalászok lakóhelyének egykori világa Dubai. Magyarországon van olyan utazási iroda is, amely saját gépet küld az arab világ legpompásabb országába, amennyiben nem sajnálunk 2 millió forintot kifizetni egy nyaralásért.

    Engedjenek meg egy kis kalauzolást ebbe a csodás világba, amely még a világsztároknak is drága.

  • Riga, a Baltikum ékszerdoboza

    Akit a szerencséje akár egy-két napra Lettország fõvárosába, Rigába vezérel, kellemes meglepetésekre készülhet fel. Az alig 15 éve független állam fõvárosa, annak is az óvárosa, valódi ékszerdoboz a turista számára. Már a repülõtérrõl bevezetõ út békés, nyugodt város képét mutatja. Ha vannak is a fõvárosban a látképet elcsúfító lakónegyedek, azokat sem a bevezetõ úton, sem késõbb a Szent Péter templom 72 méteres tornyából belátható városképben nem lehet észrevenni.

  • 5 látnivaló Romániában

    Palatul Parlamentului

    Ceausescu, a "Kárpátok Géniusza", elhatározta, hogy felépítteti a Nép Palotáját, Európa legnagyobb épületét. Kezdetnek leromboltatott egy egész városnegyedet, majd a nem éppen túltermeléssel küzdõ román népgazdaság szinte minden erejét ennek az egy épületnek az építésére fordította.

    Az eredmény: egy 12 emeletes, 3100 szobás, 330 ezer négyzetméteres, teljességgel kihasználhatatlan monstrum, amelynél csak a washingtoni Pentagon nagyobb.

  • 4 amerikai város: New York, San Francisco, Los Angeles és Miami

    New York a világ egyik legpezsgõbb, legizgalmasabb városa. Bár szépnek csak nagy jóindulattal nevezhetõ, mégis minden Amerikába utazónak ez a város az elsõdleges célpont.

    New York a világ pénzügyi központja és az USA egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb kulturális centruma.

    Ha megnéztük a kötelezõ látnivalókat, a Szabadság Szobrot, az Empire State Buildinget és a Times Square-t, szánjunk egy kis idõt a kultúrára is!

  • Olcsóbban a tengerpartra!

    Újra elindulnak, és szeptember közepéig üzemelnek a népszerû üdülõjáratok magyar turisták által látogatott horvátországi, olaszországi és montenegrói nyaralóhelyekre. Az Adria, a Dalmát, a Montenegró, a Jesolo, és a Cattolica expressz mellett az idén újdonság a Krk-expressz.

    A buszjáratok általában szombati indulással és éjszakai közlekedéssel üzemelnek, így egy napi szállásdíjat megtakaríthatunk.

  • Tengerpartra vagy múzeumba mennek-e a turisták?

    Tenger vagy múzeum? - teszik fel maguknak a kérdést az Olaszországban nyaraló turisták, és felmérések szerint egyre többen választják inkább a kultúrát, mint a napozást.

    Tíz turistából négy a kultúráért jön Olaszországba - ismertette a római kulturális tárca legfrissebb adatait a nemzeti kulturális örökség fõosztályát vezetõ Mario Resca. Húsz évvel ezelõtt a napsütés hazájába érkezõ látogatók alig 14 százaléka választotta úti célként a mûemlékekkel és múzeumokkal teli olasz városokat. A többség a tengerparti nyaralás miatt utazott Olaszországba.

  • Túrák Tihanyban

    Az aranyszõrû kecskéket legeltetõ királylány mondája Tihany riadó leányáról szóló Csokonai-vers, vagy Gyulaffy László végvári kapitány tetteirõl szóló történelmi híradások ugyanarra a tájra csábítanak bennünket, mint a téli ruhák között megbújó, "molyûzõ" levendulás zsákocska. Ez a hely a Tihanyi-félsziget, mely a Balaton északi partján mintegy 4 km-re nyúlik be a tó vízébe. Hagyjuk otthon az autót, és utazzunk vonattal Balatonfüredig.

  • Indiai Maharadzsa lehet mindenki néhány napra

    Az indiai vasút sosem csábította a külföldi turistákat, de ennek most vége.

    Egy különleges vonatot állítottak forgalomba, amely fõként a külföldrõl érkezõ jómódú turistákat célozza meg. Elég, ha csak az alap jegyárat vesszük figyelembe, amely 800 dollár. Az indiai vasút az elmúlt években több vasúti katasztrófát is elszenvedett, amelynek alkalmanként több száz áldozata lett. Ez részben annak köszönhetõ, hogy bizonyos elõvárosi szakaszokon még a vonat tetején is lehet utazni, ahol meg nem lehet, ott a kényszer szállít fel embereket a vonat tetejére.

  • Itt a tavasz, vége a lustaságnak

    Mindenki ismeri a tél elmúltával jelentkezõ fáradtság érzetét. Nagy alvásigény, kiszáradt bõr, lapos, fénytelen haj.

    Itt az ideje tehát, hogy mindennek véget vessünk!

    Szabaduljunk meg a szervezetünkben felgyülemlett salakanyagoktól, járassuk be újra izmainkat, egyszerûen rázzuk fel magunkat!

  • Trendi hely lett mára az egykori NDK fõvárosából

    Ha a hetvenes években dönteni kellett, hogy Nyugat- vagy Kelet-Berlinbe mennénk, egyszerûnek tûnt a választás az elõbbi javára, s most 2005-ben is ugyanilyen egyszerû: az egykori Kelet-Berlin sokkal izgalmasabb és érdekesebb a nyugati résznél. A berliniek szerint városukat négy ízben építették újjá. Elõször a XIX. században, a német egyesülést követõen a Hohenzollernek szabtak új formát a Spree-parti birodalmi fõvárosnak. Majd jöttek a harmincas évek...

  • A dublini élet

    Az ezredfordulóra Dublin hirtelen fejlõdõ ipara és megélénkülõ idegenforgalma miatt a világ egyik legnépszeûbb kirándulóvárosává vált, a rossz hangulatú negyedeket - mint a Temple Bar és Smithfield - építettek ki kulturális szórakozónegyedekké, mindenütt megjelentek az egykori hazafias emlékmûvekhez képest szellemes köztéri szobrok és a hihetetlen építési lázról tanúskodó toronydaru-erdõk.

    A városközpont délutáni csúcsforgalma és a kocsmazárás utáni emberáradat azt a látszatot kelti, hogy az ír fõváros lakói a nehéz évtizedek után állandó mozgásban akarják pótolni az elmulasztott lehetõségeket.

  • Bahamák - Amit tudnod kell elutazás elõtt!

    A Bahama szigetekre utazó turisták a megszokott óvatossággal járjanak el. Az erõszakos bûncselekmények száma ugyan emelkedik, ezek azonban rendszerint Nassau és Freeport, turisták által nem sûrûn látogatott részeiben történnek.

    A szállodákban mindig zárják be az ajtót és értékeiket ne hagyják õrizetlenül, különösen a strandokon. Úti okmányaikat és egyéb értékeiket célszerû a szálloda széfjében elhelyezni, valamint kerüljék drága feltûnõ órák, ékszerek viselését.

  • A falusi és agroturizmus gazdaságunk ütõkártyája lehetne

    A falusi turizmus a nyugati országokban a kerékpáros fiatalok, a kisgyermekes családok és a nyugdíjasok egyik legnépszerûbb pihenési formája, bár nemcsak az õ körükben népszerû.

    Nálunk ez a turisztikai tevékenység igazán még nem futotta ki magát, jóllehet, a gazdasági válság miatt - az elõrejelzések szerint - a belföldi turizmusnak, és azon belül is az olcsóbb pihenési formáknak nõ meg az esélye. Ám ezt a lehetõséget megtorpedózhatja az adókedvezmények eltörlése és az áfaemelés, tehát a szakmai szövetség érthetõen tiltakozik ellenük.

  • Szlovénia: szomszéd az Alpok lábainál

    A volt jugoszláv tagköztársaságok közül Szlovénia került ki a polgárháborús õrületbõl a legszerencsésebben.

    Az ország gazdag ásványi anyagokban, természeti értékekben, tengerpartja nyugodt, szép és kedvezõ árfekvésû. Nagyon sok városa magán viseli a Habsburg és a Velencei Birodalom jellegzetes jegyeit, ezért a turista a szlovén Alpokban járva Bajorországban érezheti magát. Szlovénia fõvárosa Ljubljana, ez a legnagyobb és legnépesebb városa. A történelemben mindig fontos szerepet töltött be. A Városi Múzeum római kori emlékeket és a római város, Emona, mérethû makettjét mutatja be.

  • Az arany város: Prága

    Az arany város: PrágaAz „arany Prága” név valószínűleg I. Károly idejéből származik, amikor arannyal vonták be a prágai vár tornyait. A kilenc dombra épült városban 31 km hosszan kanyarog a Moldva, ami a legszélesebb pontján 330 m széles. A folyó ágai számos szigetet ölelnek közre. Nevét állítólag azokról a zúgókról (csehül: práh) kapta, amelyeken nagy robajjal folyt át a víz.Történelméből fakadóan Prága építészeti, kulturális, vallási emlékek, látnivalók sokaságát vonultatja fel, melybe napjainkban a modern kor egy-két mementója is besorolható.

bohócdoktor vizit szja 1%