rss
  • Che Guevara-túra várja a turistákat Dél-Amerikában

  • Share on Tumblr

    Che Guevara életében a "korrupt, kapitalista elit" megdöntésén munkálkodott, halálában azonban nagy hasznot hoz a személyére épülõ turizmusnak: most épp azzal, hogy Dél-Amerika három országa Che Guevara-túrával csalogatja Argentínába, Kubába és Bolíviába a turistákat.

    A történelmi út a kommunizmusért harcoló Guevara életútján is végigkalauzol. Az Argentínából induló túra elején még az orvostanhallgató Ernesto Guevarát ismerhetik meg az érdeklõdõk, míg Bolíviában már az amerikai Központi Hírszerzõ Ügynökség, a CIA által üldözött gerillaharcos nyomaiban járhatnak a résztvevõk.

    A túra a kultikus figurává avanzsált Guevera szülõvárosában, az argentin Rosarióban veszi kezdetét. A látványosságok között a család misionesi matetea-ültetvénye is szerepel.

    A forradalmár 1956-ban érkezett Kubába, ahol az argentin származására utaló Che becenevet kapta baloldali harcostársaitól, köztük a Castro fivérektõl. Gerillaként halt meg Bolíviában 1967-ben. Az útját felidézõ kalandtúra is ott ér véget, Higuera városában, ahol végeztek vele, illetve Valle Grandéban, ahol meggyilkolt társaival együtt eltemették, és ahol maradványai egészen exhumálásáig, 1997-ig nyugodtak, amikor is Kubába szállították át õket.


    Share on Tumblr
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Újra fogad vendégeket a Savoy Hotel London

    Három évig tartó, 220 millió fontba kerülõ felújítás után vasárnap újra megnyitotta kapuit London legendás szállodája, a Savoy Hotel.

  • Csokival Afrikába

    Csokoládé-üzemû autóval indult két környezetbarát brit pénteken több mint hétezer kilométeres utazásra, melynek végcélja az afrikai Timbuktu. A bioüzemanyagok használatára akarják fölhívni a figyelmet. Egy olyan afrikai városba autóznak, amelyet a klímaváltozás miatt terjeszkedõ sivatag lassacskán felfal. Õk lehetnek a világon az elsõk, akik környezetbarát módon autóznak át a Szaharán.

  • Lakás és Ház Építõipari Szakkiállítás és Szeged Expo

    Két kiállítás egy idõben, egy helyen a Hangár Expo és Konferencia Központban március 30. és április 1. között naponta 10.00 - 18.00 óráig. Szeged, Kereskedõ köz 4.

  • Belépõjegy kell Velencébe

    Fizetõs lesz a Velencébe való belépés a hajóval és vonattal érkezõk számára is: a bevezetés elõtt álló díjjal akarják megfékezni a turistaáradatot és finanszírozni a mûemlékek helyreállítását.

  • Az olasz fiataloknak is érdekes Magyarország

    A Magyar Turizmus Zrt. külföldre irányuló marketingtevékenységének továbbra is fontos eleme a külföldi szakmai szervezetek, szövetségek rendezvényeinek Magyarországra hozatala. 2007-ben is több jelentős szervezet rendezvényeit sikerült megnyerni.

  • MATTAFIX a VOLT Fesztiválon!

    VOLT Fesztivál nyitónapján még egy nemzetközi sztárcsapattal találkozhat a Sopronba látogató közönség. A Djuice-Nokia Aréna színpadán éjfél után lép színpadra a "Big City Life" címû dalával Európa szerte befutott Mattafix!

  • Erdély

    Az gyönyörû, ha álom visszafénylik,
    s fel-felragyogtat várt tündérruhákat,
    s míg ölelkezik szépség s szomorúság,
    a lélegzõ táj a lelkünkbe láttat.

  • Az Oscar-díjas Roman Polanski musicalje Budapesten!

    Roman Polanski eredeti, nagy sikerû színpadi rendezését nemzetközi alkotógárdával állítja színre a PS Produkció a Magyar Színház megújuló épületében. Az 1997-es bécsi bemutató után Stuttgart, Hamburg, Varsó és Berlin közönsége csodálhatta ezt a minden ízében különleges, fanyar humorú, lenyûgözõen látványos és lehengerlõen lendületes musicalbombát. Eddig 5 millió nézõt vonzott szerte a világon a mára már kultikussá vált vámpírparódia melynek elõadásait mindenhol hatalmas ováció kíséri.

  • Mangalica Fesztivál a Vajdahunyad várában

    Budapesten rendezik meg az elsõ Mangalica Fesztivált a Vajdahunyad várában február 8-a és 10-e között. A rendezvényen többek között mangalicából készült ételeket kóstolhatnak az érdeklõdõk, de lesznek koncertek, kolbásztöltõ- és fõzõverseny is.

  • Nemzetközi sztárparádéval búcsúztatja a nyarat a SZIN

    A Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) augusztus 23-24-25-26-án új helyszínekkel, nemzetközi sztárokkal, a hazai zenei élet krémjével – a Kispál és a Borz eredeti felállásával -, a SZIN tehetségkutató legjobbjaival és további kulturális és szabadidõs eseményekkel várja látogatóit. A Tisza parti város Újszegedi Partfürdõjén rendezendõ „ifinapok” már évek óta a legSZINesebb nyárbúcsúztató rendezvény a hazai fesztiválpalettán.

  • XII. Dinnyefesztivál

    Az immár országos hírûvé vált Medgyesegyházi Dinnyefesztivál 1995-ben indult útjára. A közönség számára ingyenes fesztiválok nyújtotta kikapcsolódás, szórakozás közelebb hozta az itt élõ embereket egymáshoz.

  • Orosz turistainvázió a nemzetközi üdülõhelyeken - már az orosz lapok is bírálnak

    Moszkva - Idáig a németek és a britek okozták a legtöbb bosszúságot egymásnak, ha nyári vakációjuk alatt valahol külföldön egymás mellé sodorta õket a sors, újabban viszont közös ellenfelük támadt: a vodkamámorban dülöngélõ oroszok, akik éjszakánként a szálloda medencéjében népdalokat harsognak, vagy a strandon nyílt tûzön saslikot sütnek.

    Az internetfórumok szinte hemzsegnek az olyan bejegyzésektõl, amelyek "a volt Szovjetunióból érkezõ civilizálatlan vendégeket" szidalmazzák, akik - többnyire könnyen szerzett olajdollárjaikkal - kiskirályoknak képzelik magukat.

  • Biztonsági elõírások a Malév járatain

    Tájékoztatjuk az utazni vágyókat, hogy a MALÉV londoni és New York-i járatai tekintetében augusztus 10-én bevezetett, rendkívül szigorú biztonsági intézkedések az angol Közlekedési Minisztérium valamint az Egyesült Államok Belügyminisztériumának Közlekedésbiztonsági Hatósága által kiadott rendeleteknek megfelelõen továbbra is érvényben vannak.

  • Menetrendbe áll a Malév legnagyobb repülõgépe

    A Malév április 15-én állítja forgalomba új Boeing 767-300ER repülõgépét, mely a légitársaság jelenlegi flottájának legnagyobb tagja. A repülõgép a Malév színeiben elsõként a mai napon emelkedett a levegõbe, amikor végrehajtották a forgalomba állításhoz szükséges hatósági berepülést, két nap múlva pedig Bangkokba szállítja majd a légitársaság utasait.

  • Vadonatúj géppel Budapesten a Jet2.com

    Vadonatúj Boeing 737-800 új generációs gépet állított szolgálatba a budapesti járaton a leeds-i központú Jet2.com. A brit diszkont légitársaság, amelynek gépei decembertõl kezdve 90 %-os kihasználtsággal (ún. load factorral) közlekedtek, tegnaptól állította menetrendszerû üzembe a világ legnagyobb szériában gyártott utasgép-családjának, a Boeing 737-esnek a legújabb, 800-as szériájú gépét.

  • Húsvéti ünnepi forgalomra készül a MÁV

    Húsvét ünnepén várhatóan ismét sokan kelnek útra vonattal is. Ezért a vasúttársaság a fokozottabban igénybe vett vonatokat a szokásosnál több kocsival indítja. A könnyebb eljutás érdekében mentesítõ vonatok is közlekednek.

  • X. Soproni Szüreti Napok

    X. Soproni Szüreti Napok 2007. augusztus 31. és szeptember 2. között.

  • A turizmus feltámasztotta az argentin tangót

    "Aki nem látta ezt, nem látta Buenos Airest" - kiált fel egy görög turista, amint barátaival a Michelangelo nevû nevû, borairól is híres tangószínház elõadásában gyönyörködik tekintette meg. "Olyan lenne ez, mint Görögországban nem enni cacikit!" A tangó ma évi 450 millió dolláros (78 milliárd forint) bevételt hozó üzletág Argentínában és az argentin fõváros szórakoztató iparának bevételében 10 százalékot képvisel - ez nem rossz eredmény egy százéves tánc számára, amelynek meg kell küzdenie a mozikkal, a videoshow-kkal, diszkókkal és a stadionokat megtöltõ popsztárokkal.

  • 4-bõl három magyar csak belföldön nyaral

    A Magyar Turizmus Zrt. részletes tájékoztatójában most hozta nyilvánosságra a magyar lakosság 2010-es fõszezonra vonatkozó utazási terveirõl szóló kutatását.

  • Nagy Európa Könyv

    Európa viszonylag kicsi területén szinte hihetetlen a változatosság, a gazdagság. Mi mindenre lelhetünk, mennyi földrajzi különbség és történelmi érdekesség a látszólag azonos világban!

    Különféle kultúrák, nyelvek, konyhák, eltérõ történelem, mûvészet és építészet csábítja egyszerre az utazót - és az olvasót. Lapról lapra gyûjthetjük az élményeket és a vágyakat: lehetünk kicsinyek az Alpok óriás hegyei mellett, feltehetjük a pénzünket a monacói kaszinó rulettasztalán, kereshetünk egy darabot a rossz emlékû berlini falból.

  • Új vakcin az utazási hasmenésre

    Az egyik leggyakoribb gyomorbaktérium által okozott betegség, a turisták millióinak hatalmas problémát jelentő utazási hasmenés ellen nemrég új vakcinát fejlesztettek ki a Cambridge Egyetem tudósai.

  • Rio megnyitná nyomornegyedeit a turisták elõtt

    Többek között helyi mûvészek alkotásaival, szambaiskolákkal és kilátóhelyekkel próbálja nyomornegyedeibe csalogatni a turistákat Rio de Janeiro.

  • Sikeres próba-siklórepülést hajtott végre a Virgin Galactic turistaûrhajója

    A SpaceShipTwo névre keresztelt ûrhajót hordozórakéta szállította 13 715 méteres magasságba a kaliforniai Mojave-sivatag fölött, majd a két jármû sikeresen elvált egymástól, és az ûrjármû két pilótával a fedélzetén 11 perces siklás után szerencsésen landolt egy repülõtér kifutópályáján.

  • Bõvült a sztárprogram a VOLT-on

    Kevesebb, mint 100 nappal a 15. VOLT Fesztivál indulása elõtt újabb nemzetközi sztárok részvételét jelentették be a szervezõk.

  • Offspring a VOLT-on!

    A kaliforniai punk legsikeresebb zenekara, az Offspring is fellép a VOLT fesztiválon - jelentették be a szervezõk. A zenekar július 5-én ad koncertet a soproni fesztivál nagyszínpadán, így a VOLT közönsége az elsõk között kaphat elõben is ízelítõt a csapat június végén megjelenõ lemezanyagából. A zenekar elõször koncertezik hazánkban.

  • Alan Bennett - Beszélõ fejek II.

    2007. április 28. 19:00 - Alan Bennett két, sajátos humorral, iróniával, kitûnõ emberismerettel megírt monológja.

  • Derrick a szobánkban

    Németország elsõ „krimiszállójában” futhat összes a gyilkossági csoport felügyelõjével. És sok más krimihõssel. Sherlock Holmesnál, Miss Marple-nál is éjszakázhatnak a krimik szerelmesei: a németországi Hillesheimban hétfõn nyílt krimihotel mind a tíz szobáját egy-egy krimihõsnek szentelték.

  • Gyerekbarát szállodák itthon is

    A felnõttek szívét a gyerekeken keresztül lehet megnyerni...

  • Pécs Londonban

    A Magyar Turizmus Zrt. londoni képviselete, együttmûködésben Pécs városával október 26-án, kedden a londoni Magyar nagykövetség épületében tájékoztatást adott a Pécs Európa Kulturális Fõvárosa 2010 év rendezvényeirõl, kiállításairól és turisztikai hasznosításáról.

  • Törökök fogságában a magyar turisták

    Több száz magyar utas maradt csütörtökön a török tengerparton. Némelyik honfitársunk mindössze fél órát kapott arra, hogy a csomagjaival együtt elhagyja a szállodát – írja a Magyar Nemzet. Csütörtökön a törökországi Karya Tour utazási iroda ugyanis csõdöt jelentett. Meg nem erõsített hírek szerint a cég azonos nevû magyar leányvállalata sem tudja teljesíteni szerzõdésben vállalt kötelezettségeit.